Katona Vilmos | 2015.01.23
Láthatatlan építészet, látható természet. A chilei óceánpart egyedülálló tájépítészeti terve 2014-ben elnyerte a chicagói IIT legmagasabb elismerését, az amerikai kontinens legkiemelkedőbb épületeinek kijáró MCHAP díjat. A portréfilm rávilágít, miért.


„Punta Pite” természetes sziklaösvény két óceánparti település, Zapallar és Papudo között, a chilei fővárostól, Santiagótól 150 km-re északra. A magyar fül számára mosolyfakasztó helységnév spanyolul hegyfokot, tengerre kinyúló kiszögellést jelent. Az egyedülálló szépségű tájat öreg gránitsziklák tagolják az óceántól az előhegyek teraszáig. A part menti közlekedés helyismeretet igényel: a kövek néhol akadályt jelentenek, másutt a tájékozódást segítik. A közöttük vezető ösvény már évezredekkel ezelőtt kialakult, amikor a kontinens belsejétől elszigetelt civilizációk használták őket. A tájtervezők ráéreztek erre. A két parti település közt kanyargó sziklaösvényt a lehető legkevesebb építészeti beavatkozással akarták járhatóbbá tenni. Azonos anyagból, vágott és kézzel faragott gránitból egészítették ki a meglévő útvonalat. Lépcsők és teraszok, olykor csak egy-egy fellépő, kisebb plató szervesült az eredetihez.

A tájról készült rendkívüli felvételeken jól látszik, amint a természet és mesterséges elemek átalakítják egymást: a helyben talált kövek építészeti részleteket alkotnak, míg az épített elemek esetlegességüket meghaladó maradandóságban részesülnek. A fennsík parkjának faragott kövei tesznek ugyan néhány lépést az élő formák világa felé, de inkább az elrendezés mutat emberi vonásokat. A kompozíció a táj szabálytalan vonalait tördelt, de egyenes szakaszokkal közelíti. A környezetébe olvadó gránitépítmények formák helyett csak irányokat jelölnek. Az anyaggal találkozó erővonalak az ember korlátolt, de teljességre törekvő természetébe engednek betekintést.

A tájépítészeti terv 2014-ben elnyerte a chicagói IIT legmagasabb elismerését, az Amerika legkiemelkedőbb épületeinek kijáró  MCHAP díjat.

              

A tervező gondolatai a portréfilmből

Először is el kell mondjam, életem legnagyobb kiváltságának tartom, hogy lehetőségem volt itt, a világ egyik természeti csodájának közelében dolgozni. A sokféle helyzet ellenére, amelyet a tervezés folyamán értelmezni kellett, úgy tekintek vissza e feladatra mint egységes egészre: egy közös helyet – ha úgy tetszik – parkot terveztünk, amelybe mindez a helyzet és több kisebb építmény egyaránt elfért. Nem izgatott, hogy ez egy urbanisztikai beruházás. Csak azt tartottam szem előtt, hogy a park természetes legyen, amelyet a lakosok sajátjuknak éreznek.

Sokféle adottságot kellet figyelembe venni. Az ösvény a parttól indul, amely La Posa természetes védettséget élvező medencéjét öleli körbe. Itt teraszokat terveztünk, amelyek lejutást biztosítanak az óceánhoz, majd valamivel odébb egy hosszú kőösvényt, amely a sziklákon keresztül a magasabban fekvő parkba vezet. Egyetlen vonallal összekötöttük a partot a fennsíkkal, ahol Gerardo Ariztía kőszobrai fogadnak. A szobrok egy közös tengelybe rendeződnek az öreg, szélszaggatta fenyők közti kis tisztáson. A kőút tört vonalban vezet felfelé a sziklák mentén, megkerülve őket, ahol a terep egyenetlenebb.

Volt néhány tervezési szempont, amit megoszthatok mindenkivel. Az építkezés alatt gyakran hangoztattam is ezeket a munkások előtt. Az egyik játékszabály az volt, hogy egyetlen követ sem volt szabad a helyéről elmozdítani. A sziklák közti lehetséges útvonalakat a meglévő kövek segítségével térképeztük fel, ami nem lett volna lehetséges, ha megbolygatjuk a terepadottságokat. Szerettük volna megőrizni a sziklatáj szép természetességét. Voltak persze olyan helyzetek, ahol ez a módszer bonyodalmakhoz vezetett, de mindig ráleltünk a hiányzó láncszemre. Néhol egy lépcső is elég volt hogy az utat folytatni lehessen.

Volt még két fontos elv. Egyrészt, ahol egy jelentősebb kővel, figyelmet érdemlő természeti elemmel találkozott az ösvény, azt megpróbáltuk az út részeként valamilyen építészeti gesztussal kitüntetni. Másrészt, minden útszakasznak egyenesnek és az óceánnal párhuzamosnak kellett lennie. A kőösvény vonalvezetése a terepvonalakhoz igazodik, és tiszteletben tartja annak adottságait.

(Forította: K.V.)

Építészet: Teresa Moller
Helyszín: Punta Pite, V Región, Chile
A filmet rendezte és a felvételeket készítette: Pablo Casals-Aguirre

Forrás és fotók: Teresa Moller

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár

Tervlap
Archmaaik

Építési megoldások