épületek
Több építészeti érték is előkerült a Károlyi-Csekonics palota rekonstrukciójakor
Történelmi és kulturális szempontból is értékes szerkezetek, tartozékok, építészeti elemek kerültek elő a neorokokó stílusban épült Károlyi-Csekonics palota rekonstrukciója során, amelyet várhatóan június végén fejeznek be. A felújított épületet a Károli Gáspár Református Egyetem fogja használni.
Átadták az Országgyűlés Hivatalának otthont adó Szabad György Irodaházat
Átadták az Országgyűlés Szabad György nevét viselő irodaházát a Kossuth téren, szerdán. Avatóbeszédében Kövér László, az Országgyűlés elnöke kiemelte: Szabad György mindig tudta, miként lehet a történelmi lehetőségből történelmi valóságot építeni.
Liget Budapest Projekt: Jövőre birtokba vehetik a látogatók a Magyar Zene Házát
Elérte legmagasabb pontját a Magyar Zene Háza épületének tartószerkezete, jelenleg immár a térszint felett történik a szerkezetépítés. A térszint alatti – kiállítótereknek is helyet adó – terekben már előrehaladott állapotban vannak a kivitelezési munkák az épületben – jelentette be Baán László.
Könyvtárba rejtett kapszulahotel
A hegyek között megbújó kis kínai faluban egy ódon vályogfalú épületet alakítottak át szokatlan kettős funkcióra.
Nagyvonalúság és elegancia egy szűkre szabott térben
Társasház? Azt hittem, szálloda! – mondják sokan, akik megismerik a budai Vízivárosban található Kapás 21 prémium kategóriás lakóépület lobbyját. Nem meglepő, hiszen a komplex belsőépítészeti megoldások eredményeként olyan exkluzív és egyben praktikus tér jött létre, mely a szállodai előterek hangulatát idézi.
Rózsaszínbe csomagolt brutalizmus
David Adjaye hömpölygő rószsaszín betonbarlangba helyezte a divatkereskedés zászlóshajó üzletét.
Játszani is engedd... – Pöttyös-csíkos kínai cukorváros
Hatalmas színes bogyók, óriási csipkés ernyők és közöttük tekergő pöttyös csúszda varázsolja el a gyerekeket egy kínai bevásárlóközpont fagylaltszínekbe öltöztetett álomvárosában.
Új utasmóló nyílt Ferihegyen, vége a fagyoskodásnak a "csirkeketrecben"
Átadták a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér új utasmólóját szerdán, ahol a diszkont légitársaságok utasai kényelmesen várakozhatnak a beszállásra. Ezzel egy időben a repülőtér üzemeltetője elkezdi lebontani az eddigi kényelmetlen "bádogvárost".
Egy vidéki iskola új arca Kínában
Kína vidéki iskolái eltűnnek az urbanizációs folyamatok gyors térnyerési, térelnyelési, térfogatfoglalási ütemével.
Dubajban elkészült a világ legnagyobb 3D-ben nyomtatott épülete
Kétemeletes helyhatósági irodaházat húztak fel gipsz alapú anyagból.
Konferenciasorozat Székesfehérváron, Kecskeméten és Budapesten