Építési jog

Legolvasottabb

Legjobbak

Legújabbak

Egy megvalósult pinceszigetelés Büsscher & Hoffmann termékekkel

d.adel | 2021.05.13. 13:53

2020 tavaszán kezdődtek meg a munkálatok Szegeden. A Bevándorlási Hivatal épületének bővítése volt a feladat a meglévő épülethez kapcsolódó úgy szárnnyal. Külön kívánalom volt, hogy az új épületben legyen egy teljes értékű pince irattár és egyéb célokra. Figyelembe véve a mai előírásokat egy lift is készült az épületben.

EXKLUZÍV

Gyenge első negyedév a magasépítéseknél, zuhanás az út- és vasútépítésekben

buildecon | 2021.05.12. 17:28

Nem ért véget a megkezdett építési munkák összértékének stagnálása a legfrissebb EBI Építésaktivitási Jelentés szerint.

Elkészült a Budavári Palota első helyreállított épületrésze

d.adel | 2021.05.11. 12:51

A Budavári Palota rekonstrukciója során helyreállították a déli összekötő szárny eredeti, századfordulós állapotát. Az épületrész déli homlokzatát az egykori tervek szerint a Nemzeti Hauszmann Program keretében építették újjá, és az Oroszlános udvar felőli északi homlokzat is felújítva, eredeti formájában látható. A belső térszerkezet visszaállítása után az épületszárnyban kezdődött meg néhány hete az újjászülető Szent István-terem belsőépítészeti kialakítása is.

Kerékpárbalesetben elhunyt a világhírű német-amerikai építész

sebesp | 2021.05.11. 12:34

Helmut Jahn, a huszadik századi építészet kiemelkedő alakja, többek között a berlini Sony Center alkotója egy chicagói külvárosban, otthona közelében kerékpározás közben vesztette életét.

EXKLUZÍV

Fyyri, régi-új könyvtár Kirkkonummiban

Timaffy | 2021.05.11. 12:31

Finnországban mára a könyvtárnak nem a könyvek kölcsönzése a legfontosabb feladata, hanem a helyi közösség számára biztosít multifunkcionális teret. Minden ország maga dönti el, mennyit költ kultúrára és közösségi életre, Finnország ebben példamutatóan élen jár.

Elkészült az első európai 3D nyomtatott családi ház

sebesp | 2021.05.10. 12:48

Hollandiában elkészült az a kavics alakú betonépület, mely előhírnöke lehet a technológia jövőbeni szélesebb körű elterjedésének.

EXKLUZÍV

Furcsa házak szerte Európában 6. rész

szikrisz | 2021.05.10. 12:37

Ebben a minisorozatban a meghökkentő, vagy formabontó épületeké a főszerep, melyek karakterükben elütnek a környezetüktől. Érzésem szerint a sok komoly szakcikk mellett olykor szükséges a könnyedebb hangvétel, emellett ezek az épületek is felvethetnek komoly kérdéseket...

Építészeti innovációval a terrorizmus megelőzéséért

MagócsiAnikó | 2021.05.10. 12:13

A Paulinyi&Partners egyedüli magyar szereplőként vesz részt az EUProtect projektben, melynek fő célja olyan új megoldások kidolgozása, amelyek nemcsak a polgárokat, hanem az épületet, az infrastruktúrát is védi a terrorista fenyegetésektől. A tervezőiroda egy budapesti bevásárlóközpont védelmére dolgoz ki részletes terveket.

EXKLUZÍV

Szerbia építési piaca: sikertörténet

buildecon | 2021.05.10. 12:10

2015 és 2019 között a szerb építési teljesítmény minden kezdeti várakozást felülmúlt. Tavaly a világjárvány az építési teljesítmény lassulását és negatív konszolidációját okozta ugyan, de a növekedés idén visszatérhet.

Velencei Biennále – Budapesti modern épületek újragondolása

sebesp | 2021.05.10. 12:04

Tizenkét ikonikus budapesti modern épületet gondol újra Othernity – Modern örökségünk újrakondicionálása címmel a május 22-én megnyíló 17. Velencei Építészeti Biennále magyar pavilonjának kiállítása.

Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások