A főváros negyedét is kiszolgáló Nagyvárad téri kórházegyüttes közvetlenül a metrókapcsolattal bíró aluljáróból is elérhető lesz.
2019 januárjától kolostori körülmények között folytatja Orbán Viktor miniszterelnök munkáját új irodájában az egykori karmelita kolostor épületében a budai Várban.
Kétségbeesett hangú levelet kapott a Budapesti Városvédő Egyesület B. K.-tól, mely szerint "a X ker. Maglódi úti volt Globus konzervgyár területén lévő Mátyás király címerével ellátott egykor Fővárosi Sörfőzde épülettömbjének bontását december 19-én elkezdték"
Beköltöztek az utolsó irodabérlők is a Váci úti irodafolyosón magasodó Advance Tower első ütemébe. Az irodaház 12 000 négyzetméternyi bérbe adható területén a cégek összesen több mint 1400 munkatárssal kezdték meg működésüket. A fejlesztés alatt álló második ütem is szerkezetkész. Az új épületrészt várhatóan 2019 második felében adják át.
Bár a hatóság két évvel ezelőtt a világörökségi területen található műemlék épületen végzett építési-bontási munkálatok azonnali leállítását rendelte el, a legújabb határozat szerint már nem védett, tehát bontható a római, zsidó és civil csontokat is rejtő épület, amely 56-ban kulcsszerepet kapott a forradalomkor.
Bonthatják, illetve átalakíthatják a Radetzky-laktanyát. Korábban a műemlék épületen végzett építési-bontási munkálatok leállítását rendelték el, a legújabb határozat szerint már nem védett, így akár bontható is az épület.
Péntek délelőtt átadták Győrben az Árpád parkolóházat, amelynek terveit a TSPC szakemberei készítették. A parkolóház öt szinten, 205 férőhellyel, foglaltságjelző-rendszerrel és hat, elektromos autók töltését szolgáló egységgel várja az autósokat.
Egy hét telt el azóta, hogy az International Property Awards nemzetközi ingatlanszakmai díj idei átadóján a Fővárosi Állat- és Növénykert legújabb, még befejezés előtt álló épületét, a Pannon Park biodómját választották Európa legjobb szabadidős épületének.
Az építész feladata egy már kialakult házsor utolsó saroktelkén elhelyezkedő épület rekonstrukciója volt. Az építtető komoly kutatásokat végzett és szembesültek a megépült épülettípus problémáival, mint a rossz építőanyagok, az emelt földszint problematikája, és a belső térszervezés nem megfelelő kialakítása.
A nagy léptékű középületeiről ismert Mecanoo kortárs villaépülete hatalmas üvegfalai segítségével szinte elmerül tájban a Temze felső folyása menti kis tó vizén.
Az orvosi egyetem Egészségtudományi Karának a fővárosi palotanegyedben induló fejlesztése során ötemeletes tömböt alakítanak ki réi melléképületek és egy parkoló helyén.
A WHB és a Laki javarészt elkészült a neobarokk épület eredeti tervek alapján zajló kivitelezésével.
Eresz-párkány-attika: az épületburok-koncepció Achilles-sarka? – Építész Tervezői Nap szeptember 15-én
A víz az úr? Alépítményi szigetelések, lábazatok, utólagos szigetelés – Építész Tervezői Nap október 16-án
Tűzvédelem: láthatáron az új OTSZ? – Építész Tervezői Nap november 13-án