New Yorkban 102 éves korában elhunyt Ieoh Ming Pei, a világhírű kínai-amerikai építész, akit a világ egyik legpragmatikusabb, egyben leginkább látnoki képességekkel bíró alkotójaként tartottak számon.
A kortárs építészeti alkotásoknál egy-egy épület szinte műtárgyként is értékelhető. A kortárs szobrok sokszor építményként hatnak. Sokszor nem is lehet külön választani műemlékeinknél sem a két művészeti ág, a két „szakma” értékelését. Az építőművész (nemcsak a talpazatnál) alkotótársa a szobrászművésznek.
A Városmajori Park közepén az 1952-ben épült Szabadtéri Színpad napjaink színházi igényeinek már nem képes megfelelni, ezért írtak ki ötletpályázatot, melynek célja a szabadtéri előadás élményét mindenekelőtt biztosítani tudó létesítmény megvalósítása a park történeti, zöldfelületi értékeinek kiemelt figyelembevételével, megóvásával.
Egy nép és egy civilizáció identitása leginkább a kultúrában tükröződik és összpontosul – mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Budapesten, az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ (OMRRK) épületének átadásán.
A PES-Architects tervei szerint megépített és nemrég átadott Aukio csarnok után hamarosan újabb 21. századi épületszárnnyal bővül Finnország legnagyobb interkontinentális forgalmat bonyolító reptere. A 2. terminál új fogadócsarnokára kiírt meghívásos tervpályázat győztese az ALA Architects, a HKP Architects és a Ramboll Finland közös csapata lett.
Elkészült a makói József Attila Városi Könyvtár új épülete, amely vázlatait Makovecz Imre készítette. Az átadó ünnepséget kedden tartották Áder János köztársasági elnök jelenlétében a Maros-parti városban.
Az új Közlekedési Múzeum pályázatának nyertese, az amerikai Diller Scofidio + Renfro Londonban is a magasba emeli a gyalogosokat, a Greenwich félszigeten kanyargó sétánnyal.
A Takehi Hosaka által tervezett 19 négyzetméter alapterületű Love2 ház egy kompakt kis kunyhó, amely tökéletesen képes kielégíteni egy pár ókori hedonista igényeit.
Az első ütemben minden szükséges szerkezeti megerősítést, pótlást, cserét elvégeztek, újjáépítették és egységes cserépfedéssel látták el a teljes épületegyüttes tetőszerkezetét, megújították a padlókat és a nyílászárókat. Ezenkívül megkezdték a restaurátori munkákat is, például a nyílások kőkereteinek tisztítását, szükség szerinti kiegészítését, pótlását. A homlokzatok és a belső terek a második ütemben nyerik el végső formájukat, az épületegyüttes átadása 2020 első felében várható. A helyreállítás a szlovák és a magyar kormány együttműködésében zajlik.
A Normafa szakrális jellege régóta ismert. Az Anna-réten már a reformkorban épült egy kis kápolna. 2020-ban Budapesten kerül megrendezésre az 52. Eucharisztikus Világkongresszus. A szándék egy időszakos használatú szabadtéri misézőhely, oltár létrehozása a Mária zarándokutak találkozásában, mely a kongresszusi események egyik helyszíne lehet.
A nyitott irodák egyik legnagyobb mítosza, hogy bátorítják a kollégák közötti együttműködést, a falak hiányában mindig spontán párbeszédekbe keverednek egymással, amely elvezet a következő briliáns ötlethez. Amerikai kutatók megvizsgálták: miért utálják mégis?
Innováció, megbízhatóság és együttműködés – a finn PES-Architects (Pekka és Jarkko Salminen, Tuomas Silvennoinen és Arttu Suomalainen) irodájának három alapelve, amely végigkísérte a finn főváros repülőterének közelmúltbeli – mintegy negyedszázados – fejlődését, és a fontos elemét képezi a 2019 februárjában átadott Aukio („pláza”) csarnokának is.
Építési jog 2025 – Tervezés és beruházás a 2025-től hatályos TÉKA és az egyéb új jogszabályok alapján, január 29.
XXII. Nemzetközi Építészkongresszus – Téma: Társadalom és transzparencia az építészetben, március 7.
Újra divatban a könnyűszerkezetek: trendek és problémák – Építész Tervezői Nap március 20-án
Transzparens szerkezetek új szerepben: árnyékolás, energiatermelés, teherbírás – Építész Tervezői Nap április 24-én
Felújítások értéknövelő képessége: hogyan feleltessünk meg régi szerkezeteket a jövő kihívásainak? – Építész Tervezői Nap május 22-én
Eresz-párkány-attika: az épületburok-koncepció Achilles-sarka? – Építész Tervezői Nap szeptember 18-án
A víz az úr? Alépítményi szigetelések, lábazatok, utólagos szigetelés – Építész Tervezői Nap október 16-án
Tűzvédelem: láthatáron az új OTSZ? – Építész Tervezői Nap november 13-án