Amikor a „zöld” gondolkodásmód szinte a napi életünk része már, csaknem elvárás, hogy az ipari termelés is egyre kevésbé legyen környezetszennyező. Ennek eredményeként a fenntarthatósági elvek mentén folyó munka és annak igazolása a magukra adó vállalatok esetében a stratégiai célok közé emelkedett.
Az Átlátszó.hu értesülése szerint jó esély van rá, hogy a civil tiltakozás és az UNESCO figyelmeztetése sem menti meg a Bem téren álló egykori Radetzky-laktanyát a bontástól.
A prágai Ov-a Architekti egy áttetsző üvegépülettel és egy fekete dobozzal egészítette ki a 19. századi faépületek csoportját.
Az arabok al-Andalúszban ideális feltételeket találtak ahhoz, hogy az újonnan kialakított kertekben megvalósítsák azt a kerttípust, mely az itt talált római hagyományokra épített, magukkal hozott perzsa ismeretek szerinti földi paradicsomot testesíti meg.
Két kategóriában, 53 épülettel versenghetnek idén az építészek családi házak és kis társasházak, valamint középület kategóriában a Leier Hungária Kft. főtámogatásával, és Noll Tamás elnökletével felálló, ismét neves zsűri asztalán, illetve – a helyzetre való tekintettel – monitorjain.
Solt 11. századig visszavezethető története és egy őskőkori település emléke is feltárul a régészek előtt a belvárosban zajló építkezésen – tájékoztatta Wilhelm Gábor ásatásvezető régész az MTI-t. A Kecskeméti Katona József Múzeum régészeti osztályvezetője elmondta: Solt belvárosában, az iskola szomszédságában nemrégiben kezdődött meg a városi sportcsarnok építése. Ennek első lépéseként május elején indult el a mintegy 3 000 m2-es beruházási területen található régészeti lelőhely kutatása.
Átadták a Parlament közelében, a Kossuth téren található Szabad György Irodaházat, ismert nevén MTESZ-székházat. A projektlebonyolítást és a műszaki ellenőrzést a TSPC és partnere, az ECO-TEC Kft. végezték, a projektvezető Svába Szilárd volt.
Bővíti csomagosztályozó kapacitását a Budapest Airport, így a ferihegyi repülőtéren a nyártól már a legmodernebb technológiával vizsgálják át az induló utasok feladott poggyászait.
Petíciót indítottak a Csepelre tervezett új stadion építése ellen, napokkal azután, hogy a kormány újabb milliárdokat utalt ki az előkészítésre.
A korábbi tervekkel ellentétben idén már nem lesz megtartva a biennálé a globális koronavírus-járvány miatt.
Renzo Piano egyik épülete is terítékre kerül a 2020-as Öko-logikus Építészet konferencián, de a Pécsi Egyetem Solar Decathlon csapata eredményeivel is megismerkedhetünk: ők azok, akik tavaly is és jövőre is bekerültek az egyetemek közötti környezettudatos építési verseny döntőjébe. Dr. Kondor Tamás a pécsi és Frauke Rottschy a wuppertali egyetem oktatója ad elő.
Egy új kínai kormányrendelet, miközben szigorúan lép fel az építészeti plagizálás és a szupermagas épületek ellen, „zöld és gyönyörű" városokat vizionál.
Építésijog.hu 2025 - Minden, amit a TÉKA szabályairól tudni kell – online részvétel június 30-ig (MÉK 2 pont)
Eresz-párkány-attika: az épületburok-koncepció Achilles-sarka? – Építész Tervezői Nap szeptember 15-én
A víz az úr? Alépítményi szigetelések, lábazatok, utólagos szigetelés – Építész Tervezői Nap október 16-án
Tűzvédelem: láthatáron az új OTSZ? – Építész Tervezői Nap november 13-án