exkluzív cikk blog

200 kilós Trianon-emlékmű, amit nem vettek észre a kommunisták

Így aztán mind a mai napig a helyén van. Sőt, rendszeresen emlékeztet a nemzeti gyászra


Zubreczki Dávid | 2020.06.04

A húszas években számos olyan harangot öntöttek, és helyeztek el a magyarországi templomokban, amelyeknek a felirata Trianonra emlékeztetett. Ezek közül szerencsére több mind a mai napig megvan, furcsa módon évtizedeken keresztül nem tűnt fel a jelenlétük azoknak, akik üldöztek mindent, amit irredentának ítéltek.

Ma van a trianoni békediktátum aláírásának századik évfordulója. Az erre az alkalomra épült Nemzeti Összetartozás Emlékhelyéről már korábban megírtam a véleményem, de tetszett a budapesti megemlékezés ötlete is: 16:30-kor egy percre megállt a város. A harangok viszont nem csak itt, hanem az egész országban zúgtak ebben az időben.

Nemigen esett szó azonban arról, hogy ez utóbbi néhol többet jelentett egyszerű harangszónál.

Számos magyar templomban ugyanis a húszas években olyan harangokat öntöttek, amelyeken irredenta felirat olvasható. Mátyásföldi vagyok, a mi katolikus templomunk – a Szent József – három harangja közül például az egyiken az olvasható, hogy „Születtem a csonka Magyarországon az 1925. esztendőben március 15-én.”. A másikon: „Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, hiszek egy isteni örök igazságban, hiszek Magyarország feltámadásában.”

Teljesen természetes volt ez akkoriban, és teljesen természetes most is. De nem volt az a háború után, amikor gyakorlatilag minden irredenta szobrot és emlékművet eltüntettek, vagy átalakítottak. Szinte felfoghatatlan, hogy ezek a harangok a helyükön maradhattak, pedig a templomokat amúgy is gyanús szemmel nézték. Úgy látszik, eszükbe sem jutott az elvtársaknak, hogy a harangokon felirat lehet, vagy csak lusták voltak felmenni.

Így lehet aztán, hogy miközben a legapróbb relikviákat is elkobozták, egy-két mázsás alkotások sértetlenül megmaradhattak, pedig nem voltak eldugva, sőt. Fel voltak húzva a sok emelet magas tornyok tetejébe, és naponta többször jó hangosan meg is emlékeztek arról, mire is öntötték azokat.

És persze nem csak Mátyásföldön! Hasonló feliratú harangok szólalnak meg Somogymeggyestől Hajdúnánásig sok helyen az országban. Akik kíváncsiak a templomuk harangjának feliratára, vajon azon is van-e hasonló felirat, azok itt nézhetnek utána.

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások