hír

Biogázerőművet adtak át Szegeden

Átadták az EDF Démász Zrt. többségi tulajdonában álló Zöldforrás Energia Kft. 1200 kilowatt névleges kapacitású biogázerőművét szerdán Szeged határában.


iStvan | 2012.03.24
Az új erőmű nem csak az energiaellátást javíthatja, hanem emellett környezetbarát is, és sokkal kevésbé szennyezi a levegőt.

Thierry Le Boucher, a villamosenergetikai cég elnök-vezérigazgatója az avatóünnepségen elmondta, az 1,275 milliárd forintos beruházással felépült létesítmény az EDF Démász Zrt. első megújuló energiát hasznosító erőműve. A cégcsoport Magyarországon is fejleszteni kívánja a megújuló energia termelést – tette hozzá a szakember.

Az EDF-csoport az első európai vállalat, amely megújuló energiából termel villamosáramot – mondta magyarul beszédében Thierry Le Boucher, az áramszolgáltató francia elnök-vezérigazgatója. A kivitelező cég, az Inwatech Környezetvédelmi Kft. ügyvezető igazgatója, Eszes Zsolt hozzátette: évente az Agroplanta 17 ezer tonna silókukoricáját és Pigmark 19 ezer tonna hígtrágyáját használják fel. Villamos áramot és hőt termelnek, a hőt nyáron a Karotin terményszárítója használja, télen a Pigmark sertéstelepeit fűtik vele. Az éves szinten 3700 háztartásnak elegendő villamos energiát a Mavir Zrt. vásárolja meg. Még az erőműben keletkező rothasztott mellékterméket is hasznosítják: trágyapótlónak. A beruházás kapcsán évi 16 ezer tonna szén-dioxiddal kevesebb kerül a levegőbe – a környéken pedig mérséklődik a disznótrágyaszag.

Az éves szinten megtermelt – 3700 háztartás igényeit fedező – 7,5 gigawattóra villamosenergiát a Mavir Zrt. vásárolja meg. A 6,9 gigawattóra hőenergiát a biogázerőmű fermentorainak működtetésére és a tervek szerint a Pigmark Kft. sertéstelepeinek fűtésére használják föl, valamint a Karotin Kft. terményszárítójában hasznosítják majd. Az erőműben keletkező rothasztott mellékterméket a növénytermesztő cégek hasznosítják természetes trágyapótlóként. A beruházásnak köszönhetően éves szinten 16 ezer tonna szén-dioxid kibocsátása kerülhető el.

Az elnök-vezérigazgató emlékeztetett arra, hogy az EDF Démász Zrt. anyagilag is támogatta azokat a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) folyó alapkutatásokat, amelyeknek köszönhetően mezőgazdasági alapanyagokból hatékonyabban állítható elő biogáz. A 2008-ban kezdődött együttműködés eredményeként kialakított technológiai megoldással gyorsabban és több metán állítható elő. A Zöldforrás Energia Kft. társtulajdonosai a növénytermesztéssel foglalkozó Agroplanta Kft. és a Karotin Kft., a sertéstenyésztő Pigmark Kft., valamint az SZTE tulajdonában álló Deak Zrt.


További részletek a biogáz technológiáról

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások