hír Budapest 100

Csaknem kétszáz program a Budapest 100 rendezvényen a hétvégén


droID | 2016.04.15
Csaknem kétszáz programmal várják az érdeklődőket a hétvégén a Budapest 100 rendezvényen, amelynek fókuszában idén a 120 éves pesti Nagykörút áll - mondta az egyik szervező az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.

A programok során azzal is foglalkozunk, milyen az élhető Nagykörút, üzleteivel, funkcióival. A Nagykörúton 252 épület található, közülük a programhoz 58 csatlakozott, a lakóházak mellett több intézmény, mozi, szálloda, patika és egyéb boltok látogathatóak a hétvégén" sorolta Kertész Mónika, a KÉK Kortárs Építészeti Központ kurátora.

Kitért arra, hogy annak idején a bécsi Ring mintájára kezdték tervezni a Nagykörutat, bár voltak olyan elképzelések is, hogy hajózható Duna-csatornát építsenek. A Budapest 100 programhoz csatlakozott épületeket sárga molinók jelzik. A Rákóczi téren információs pontot étesítenek, lesznek kísérőrendezvények és vezetett tematikus séták is. Néhány program esetében a korlátozott befogadóképesség miatt előzetes regisztráció szükséges.

Kertész Mónika szólt arról, hogy szociológusok kutatásokat végeztek, interjúkat készítettek, de a hétvégén is lesznek programok, amelyek során a Nagykörút használóit megkérdezik, mit gondolnak a jövőről, miként lehet például bővíteni a zöld felületeket, biciklisávot létesíteni.A Budapest100 sorozatban minden évben az építésük, alapkőletételük, avatásuk századik évfordulóját ünneplő házakat köszönti. 1916-ban azonban az első világháború miatt jellemzően nem épültek házak, ezért idén a Nagykörút került a fókuszba.

Tavaly mintegy húszezer látogatója volt a Budapest 100 nyitott házak hétvégének.

Forrás: MTI

 

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások