hír árvíz árvízvédelem Duna projekt Országos Vízügyi Főigazgatóság

Lezárult hazánk egyik legnagyobb árvízvédelmi projektje

droID | 2015.06.24
Ünnepélyes keretek között 2015. június 23-án megtörtént a teljes Duna projekt kivitelezési munkáinak lezárása a Sió-torkolati műnél. Az Európai Unió támogatásával több mint 28 milliárd forintból megvalósult beruházás hat megye 152 településének árvízvédelmi biztonságát növeli.

A Duna projekt elsődleges célja a magyarországi Duna-szakasz árvízvédelmi rendszerének megerősítése, az árvízi veszélyeztetettség csökkentése által az emberi élet védelme volt. A beruházás felújítási munkái az elsőrendű állami árvízvédelmi védvonalakat érintették.

A Duna teljes magyarországi szakaszán 11 projektelem keretében végrehajtott kivitelezési munkák eredményeként lényegesen megnőtt az érintett területek árvízvédelmi biztonsága. A beruházás, melybenközel 200 töltéskilométer hosszon fejlesztették a magyarországi Duna-szakaszt, június 23-án ünnepélyes zárórendezvény keretében ért véget. A rendezvényen Áder János, köztársasági elnök, Horváth Kálmán, kormánymegbízott és Somlyódy Balázs, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója köszöntötte a résztvevőket. A projekt keretében megvalósult nagyszabású fejlesztéseket a kivitelezők képviseletében Dalmady Tamás a REÁL-Gép Kft. ügyvezetője mutatta be.

A mintegy 510 ezer lakost érintő beruházás öt vízügyi igazgatóság területén több mint 28 milliárd forintos uniós támogatásból valósult meg. A projekt részeként többek között 25 árvízvédelmi műtárgyat (zsilipeket, szivattyútelepeket, szivárgókat stb.) korszerűsítettek vagy építettek, több mint 100 km hosszú szakaszon töltéskorona-burkolási és burkolat-felújítási munkák zajlottak, valamint 12 km hosszúságban új árvízvédelmi töltés épült.

Az éghajlatváltozásból adódó, egyre gyakrabban, egyre magasabb szinten levonuló árvizek nagy igénybevételnek tették ki a töltéseket, így a védvonalak fejlesztése halaszthatatlan feladattá vált. Akkor is készen kell állnunk, ha évente történnek rekord méretű árvizek, és akkor is, ha mindössze tizenkét évente – hangsúlyozta Áder János, köztársasági elnök. Somlyódy Balázs főigazgató pedig arra mutatott rá beszédében, hogy a Duna projekt eredményeként jelentősen nőtt az árvízi biztonság a folyó magyarországi szakaszán.

A szerző legújabb cikkei



KIADVÁNYAJÁNLÓ

Újdonságművelés a Metszet 6. számában
Újdonságművelés a Metszet 6. számában

A 6. lapszám kiemelten foglalkozik az Oszakai Expóval, a világkiállítások történetével és az idei pa...

Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában
Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában

A Metszet 5. száma – hagyományosan – a felújítás témakörét járja körül. Az elmúlt időszak egyik jele...

Oktatási épületek a Metszet 4. számában
Oktatási épületek a Metszet 4. számában

Oktatási épületeket gyűjtöttünk egybe a Metszet 4. számában. 

Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában
Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában

Megjelent a Metszet 2025/3. száma, ezúttal középületek témakörrel. A Richter új székházáról az ápril...