hír tervek felújítás kamalduli látogatóközpont Majkpuszta remeteség

Új látogatóközponttal bővül a majki kamalduli remeteség

droID | 2017.01.03
Folytatódik a majki kamalduli remeteség felújítása, a másfél milliárd forintos beruházás keretében látogatóközpont épül, helyreállítják a barokk kertet, valamint a csonka templomtornyot – mondta el Czunyiné Bertalan Judit.

A térség országgyűlési képviselőjének tájékoztatása szerint a remeteség kertjének felső részén helyreállítják a barokk rendszerű, teraszos kiképzésű díszkertet, az alsó részen a kolostorgazdálkodást megelevenítő haszonkertet alakítanak ki, valamint új fogadóépületet létesítenek.

A rekonstrukció részeként felújítják a Nepomuki Szent Jánosnak szentelt templom megmaradt tornyát, a templomot különleges építészeti megoldásokkal mutatják be, és látogatható lesz a feltárt kripta. Megújulnak a cellaházak is, egy részüket szállássá alakítják, illetve bemutatják bennük a szerzetesek életét.

A kolostorépület felújításának első üteme 2015 szeptemberében fejeződött be 885 millió forint uniós támogatás felhasználásával, a második ütemhez a Nemzeti Kastélyprogram biztosítja a forrásokat. A beruházás tavasszal kezdődik és 2018-ra befejeződik – ismertette Czunyiné Bertalan Judit.

A majki kamalduli remeteség épületegyüttese európai szinten is kiemelkedő értéket képvisel: a némasági fogadalmáról ismert szerzetesrendnek világszerte mindössze öt hasonló helyszíne maradt fenn.

A remeteség 1736-1770 között több szakaszban épült fel, előbb a cellaházak, majd a vendégek és zarándokok számára szálláshelyként, a remeték számára pedig az ünnepi és a mindennapi tevékenységek színtereként szolgáló konventépület, az úgynevezett foresteria, végül a Nepomuki Szent Jánosnak szentelt templom.

Alig fejeződtek be az építési munkálatok, amikor 1782-ben II. József feloszlatta a szerzetesrendeket, köztük a kamalduli rendet is, a remeteség vagyonát pedig árverésre bocsátották, állami tulajdonba vették vagy széthordták.

(MTI)

A szerző legújabb cikkei



KIADVÁNYAJÁNLÓ

Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában
Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában

A Metszet 5. száma – hagyományosan – a felújítás témakörét járja körül. Az elmúlt időszak egyik jele...

Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában
Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában

Megjelent a Metszet 2025/3. száma, ezúttal középületek témakörrel. A Richter új székházáról az ápril...

Társasházak a Metszet 2025/2. számában
Társasházak a Metszet 2025/2. számában

A Metszet 2. számában többlakásos lakóépületeket gyűjtöttünk össze. A hazai és európai épületek bemu...

Megjelent a Metszet idei első száma
Megjelent a Metszet idei első száma

A XXII. Nemzetközi Építészkongresszus előadóinak cikkei alkotják a Metszet 2025. évi első számát, ez...