cikk

Úszómedence köré épült ház

Ugye nem baj, ha közel, kéznél és láb alatt van a víz?

iStvan | 2012.11.23
Se nem Sandy, se nem Adri-ai. Csak egy háztáji pocsolya.

Na kérem szépen. Nem kell itten tengerparti pecóról álmodozni. Tessék szépen átgondolni milyen vizet, merre-hogyan kell terelgetni, praktikusan felhasználni. Ha van kert, akkor ott, ha nincs, akkor a víz felhasználásával egy kis éretlen narancssárga "paradicsomot" kialakítani a ház alatt, mellett.
Gyerek, ha nem bírsz magaddal, fuss egy-két, azaz ússz egy-két kört a ház körül.
Személy szerint nekem reggelente nagyon jól esne pár karcsapásos pancsolás. Másképp indulna az ülőmunkával megterhelt napi munka. (szerk.)

Az építész a lakófunkciók és a víz összekapcsolására kereste – és mint ahogy látszik, meg is találta – a választ. Az épület érdekessége, hogy Bañón először a medencét tervezte meg, majd köré a családi házat.
Az Alicante közelében lévő Orihuelában található ház tervezésekor az építész gyakorlatilag három modult (ház, úszómedence, ezeket összekötő tér) és a természetet kísérelte meg egy projektbe sűríteni. Nem m²-ekben gondolkodott Bañón, sokkal inkább funkciókban: kimenni, bemenni, felkelni reggel, enni, fürödni, együtt lenni – a külső és belső részek szinte egybefolynak.
Minden funkciónak megvan a maga személyisége, a maga hangulata. A találkozási pontokat az egyes részek között horizontális és vertikális lépcsők jelentik.
A ház három alkotóeleme: beton, üveg és acél. Ez kissé indusztriális hatást kelthet, de a ház „szürkeségét” a rikító narancssárga medencével és az üvegfelületekkel oldotta fel az építész.

Szöveg és fotók forrása


A szerző legújabb cikkei



KIADVÁNYAJÁNLÓ

Újdonságművelés a Metszet 6. számában
Újdonságművelés a Metszet 6. számában

A 6. lapszám kiemelten foglalkozik az Oszakai Expóval, a világkiállítások történetével és az idei pa...

Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában
Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában

A Metszet 5. száma – hagyományosan – a felújítás témakörét járja körül. Az elmúlt időszak egyik jele...

Oktatási épületek a Metszet 4. számában
Oktatási épületek a Metszet 4. számában

Oktatási épületeket gyűjtöttünk egybe a Metszet 4. számában. 

Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában
Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában

Megjelent a Metszet 2025/3. száma, ezúttal középületek témakörrel. A Richter új székházáról az ápril...