hír népi építészet támogatás

Népi építészeti program indul csaknem kétmilliárd forintból


droID | 2017.09.08
Népi építészeti program indul csaknem kétmilliárd forintból – mondta el Latorcai Csaba az M1 aktuális csatorna péntek reggeli adásában.

A Miniszterelnökség társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkára arra emlékeztetett, hogy a nép életének emlékei, a házak, közösségi épületek és az egykori kisipari, mezőgazdasági létesítmények, a mintegy kétezer építészeti emlék talán a legrosszabb állapotban lévő műemlékek csoportját alkotják hazánkban.

"Ezek az épületek nem tartós anyagból készültek, folyamatos karbantartást igényelnek, szinte a 24. órában vagyunk. A leginkább sérült műemlékeket szeretnénk segíteni ezzel a támogatási konstrukcióval, amit a Miniszterelnökség megbízásából hirdettünk meg" –magyarázta a helyettes államtitkár.

A program újdonsága, hogy magánszemélyek és közösségek egyaránt pályázhatnak a tulajdonukban álló műemlék felújításának támogatására.

"Amennyit a tulajdonos odatesz, ugyanannyit tesz oda emellé a kormányzat. Alapvetően örökségvédelmi jellegű munkálatok férnek a program keretei közé: rekonstrukció, az eredeti állapot helyreállítása az örökségvédelmi szempontoknak megfelelően" – tette hozzá Latorcai Csaba.

A csütörtökön meghirdetett pályázat első körére október 9-éig várják a jelentkezéseket, a második, 2018-as időszak felhívását decemberben tervezik kiírni, ez összesen másfél milliárd forintot tesz majd ki.

Az épületek rekonstrukciós költségeinek felét fedezi a támogatás, legkevesebb kétmillió, legfeljebb 20 millió forintot kaphat egy-egy pályázó.

A kormányzat a népi épített örökség több száz emlékének megújulását várja a programtól.

(MTI)

Illusztráció: szerkesztő (Nyíregyházi múzeumfalu)
 



A Miniszterelnökség hivatalos közleménye:

NÉPI ÉPÍTÉSZETI PROGRAM – FELHÍVÁS A NÉPI ÉPÍTÉSZETI EMLÉKEK HELYREÁLLÍTÁSÁÉRT

A Miniszterelnökség megbízásából a Lechner Tudásközpont támogatási lehetőségre irányuló felhívást tett közzé a népi építészeti emlékek helyreállításáért. A vidéki épített örökség megóvását, megőrzését és fenntartását célzó, 300 millió forint keretösszegű Népi Építészeti Programban az elnyerhető támogatás mértéke legfeljebb 20 millió forint, a támogatás intenzitása 50%. A kérelem beadási határideje 2017. október 9.

A népi építészeti emlékek és a műemléki értéket képviselő, védelem alatt álló vidéki épített örökség elemeinek megóvására, helyreállítására és megőrzésére felhívást tett közzé a Lechner Tudásközpont.

A Népi Építészeti Program keretében a 2017. január 1. és 2018. május 31. között megvalósuló tevékenységek támogatására 300 millió forint áll rendelkezésre. A támogatás alsó határa 2 millió forint, a legnagyobb kiosztható összeg értéke 20 millió forint. A támogatás közhiteles műemléki nyilvántartásban szereplő, vagy helyi védelem alatt álló népi építészeti emlékekre vehető igénybe, épületenként csak egy kérelem nyújtható be. A támogatás intenzitása 50%.

A felhívás alapján népi építészeti emléknek minősül „a parasztság életformájából adódó, annak megfelelő és azt szolgáló, a népi közösség hagyományos építőkészségének megfelelő (saját maga vagy közösségben – kalákában –, esetleg falusi kismesterek közreműködésével emelt) alkotások, melyek esztétikája – az anyag, a szerkezet, a forma és a díszítmény összhangja – elsősorban a népi életmód és életforma velejárója.”

A kérelmek elbírálása során a bizottság többek között a Népi Építészeti Program céljaihoz történő kapcsolódást, a műemlék értékét és veszélyeztetettségét, a program megvalósításának realitását és a költségvetés megalapozottságát vizsgálja. A kérelmeket 2017. október 9-ig postai úton lehet benyújtani. A kérelmezők legkésőbb november 22-ig kapnak értesítést a döntésről.

A felhívásra benyújtandó kérelem tartalmi és formai követelményeiről a letölthető felhívásból tájékozódhatnak az érdeklődők.

A felhívással kapcsolatban további tájékoztatás a nepiepiteszetiprogram@lechnerkozpont.hu e-mail címen kérhető.

2017. szeptember 8.

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások