Június 22-től letölthető az első magyar BIM-kézikönyv. A négyrészes sorozat első kötete nem csupán az épületinformációs modellezéshez kapcsolódó legfontosabb fogalmakat ismerteti, hanem a technológia széleskörű felhasználási lehetőségeit is részletesen bemutatja.
Hudec László építészt élete egyik legnehezebb pillanatában befogadta Sanghaj, Kína nagyvárosa, ahol ma is több mint 100 általa tervezett épület található. Közülük számos ma már műemlék. 2018-ban van Hudec Sanghajba érkezésének századik évfordulója, az ő tiszteletére rendeztek képzőművészeti kiállítást
Christo és felesége, Jeanne-Claude, különleges szobraikról váltak híressé. Becsomagolt épületek és hidak, séta a tavon, most pedig egy masztaba Londonban.
Mint egy hatalmas szögletes kosár áll az idei pavilon a Hyde Parkban, belső udvart képez a parkon belül, nagyrészt tüzép telepekről is beszerezhető egyszerű elemekből.
A Foster + Partners tervei alapján épült Bloomberg London az eddigi legmagasabb, közel 100%-os BREEAM értékelést ért el.
Habár a kiadott programtól eltérően sajnos Fürjes Balázs kormánybiztos és Vashegyi György MMA-elnök ugyan nem tudott részt venni, a MÉSZ évi rendes közgyűlésén mégis elhangzottak fontos tudnivalók. Csóka Balázs pedig Vedres-díjat vehetett át.
London központjában, az egyik legnagyobb pályaudvar sínpárjaitól mindössze néhány méterre három másfél százados acélszerkezetet használtak fel, hogy luxuslakásoknak adjanak keretet. A jónevű építésziroda vezetője is vett egyet a 800 000 angol font induló árú ingatlanokból.
A Velencei Építészeti Biennálé második sajtónapjának délelőttjén mintegy száz építésznő gyűlt össze a Giardini főbejáratának közelében, a Stirling pavilon melletti területen. A hőségben egyébként is szükség volt a megkülönböztetést szolgáló legyezőre, amelyet feltartva jelezték a kiáltványban foglaltakkal való egyetértésüket az egybegyűltek.
Már a vert mezőny is nívós: az MVRDV, a Lederer Ragnarsdottir iroda vagy éppenséggel Peter Böhm (Gottfried Böhm fia, már szintén neves építész) csak a kötetbe került be, díjat nem nyert. Nem úgy, mint Tony Fretton vagy Sandor Naus. De ki a csoda ez a Naus Sándor, aki ilyen sikeres építész, mégsem hallottunk róla?
A Stirling-díjas Will Alsop nem tartozott a legnagyobb sztárépítészek közé, de irányzatoktól független, saját utat kereső, színpompás munkáival kétségtelenül beírta nevét az építészet történelmébe.
A Velencei Biennálé dán pavilonjából nem hiányozhatott a hyperloop ismertetése, amely még ma is utópisztikusnak tűnik, pedig talán tíz év múlva a mindennapok része lesz – ha nem is Magyarországon. A pavilon udvarában tartott beszélgetésen szó esett jövőről, földön kívüli épületekről, és az építész tevékenységének mibenlétéről.
A 16. Velencei Építészeti Biennálé első sajtónapján, ma délelőtt 11 órakor megnyitották a magyar pavilont. A Freespace hívószóra készült kiállítást Fabényi Julia (Ludwig Múzeum), Oravecz Júlia (Kultúrgorilla) és Pongor Soma (Studio Nomad) mutatta be.