A finn építészet szinte automatikusan a fával kapcsolódik össze – nemcsak a mi gondolkodásunkban, de saját identitásukban is. Ezúttal a Helsinkiben működő Avanto Architects egyik indusztriális, ízig-vérig kortárs, vadonatúj épületének bemutatása következik, ami ugyanakkor csak "majdnem faépítészet".
A metropolisz polgármestere, Bill de Blasio a klímaváltozás kezelése érdekében korlátozza az energiafaló üveg-acél felhőkarcolók engedélyezését.
A híres párizsi katedrális leégett teteje megmozgatta az építészek fantáziáját. Lássuk, ki hogyan élné ki kreatív hajlamait.
Lakó- és szállásépületeket gyűjtöttünk össze a Metszet 2019/2. számában. A hazai és külföldi példák között új építés, bővítés és felújítás is szerepel Óbudáról, Siófokról, Nagykovácsiból és a Balatonfelvidékről, de Európába és a Közel-Keletre is ellátogatunk egy-egy épület erejéig.
Guzsik Tamás (1947- 2002) építészettörténész a Budapesti Műszaki Egyetem legendás tanára volt, akinek szellemiségén több építésznemzedék nevelődött. Noha tudományos eredményei is ismertté tették, nevéhez elsősorban az építészettörténeti oktatás pedagógiai reformja köthető.
Péntektől látható a budapesti Műcsarnokban A Tér/Erő - II. Építészeti Nemzeti Szalon című kiállítás, amelyen a magyarországi építészet elmúlt öt évét mutatják be közel kétezer négyzetméteren csaknem 800 építész munkáival, fotókkal, rajzokkal, ismertető szövegekkel, számos plakettel és több videobejátszással együtt.
Andor Anikó nyerte el a nyolcadik alkalommal odaítélt Az év tájépítésze díjat, a közönségszavazás győztese Boromisza Zsombor, Az év junior tájépítésze pedig Héjjas Luca Nóra lett. Az elismeréseket A tájépítészet hónapja rendezvénysorozat keretében adták át.
A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) pályázatot hirdet fiatal, 30 év alatti építészeknek szakmai tanulmányúton való részvételre, melynek célja, hogy magyarországi és nemzetközi bemutatkozási, valamint szakmai kapcsolatépítési lehetőséget teremtsen a jelentkezők számára, ezzel lehetővé téve az új ötletek, jó gyakorlatok megosztását.
A Hellodesign pályázatot hirdet a hazai építészeti és design felsőoktatásban tanuló BA és MA hallgatók számára. A pályázat célja a jövő építész és dizájn szakembereinek bemutatása a szakma és a nagyközönség számára, elősegítve megismerésüket, és ezáltal pályafutásuk indulását.
A Time Magazine évente közreadott 100 legjobb listáján azok a személyiségek kapnak helyet, akik a legnagyobb befolyást gyakorolták az elmúlt évben szakmájukra. Idén az amerikai Studio Gang alapítója képviseli a világ építészeit.
A tavaly őszi építész fotósuli újraindul, ezúttal szerencsésebb időpontban: májusban. A kiscsoportos képzésre már lehet jelentkezni mindazoknak akik alaposabb épület-fotográfiai tudásra vágynak. Az ötalkalmas tanfolyam szerda esténként lesz a MOME új fotostúdiójában.
Száz éve nyílt meg a 20. század legnagyobb hatású művészeti iskolája, a németországi Bauhaus. Ez az évforduló kiváló alkalmat kínál, hogy közelebbről megismerjük Budapest korai modern építészetét az 1920-as évektől az 1940-es évek végéig.
Eresz-párkány-attika: az épületburok-koncepció Achilles-sarka? – Építész Tervezői Nap szeptember 15-én
A víz az úr? Alépítményi szigetelések, lábazatok, utólagos szigetelés – Építész Tervezői Nap október 16-án
Tűzvédelem: láthatáron az új OTSZ? – Építész Tervezői Nap november 13-án