A jordániai építész és képzőművész Ammar Khammash mellett négy másik építész is díjazásban részesült a 2019-es fenntartható építészet kategóriában: Dr. Werner Sobek (Németország), Ersen Gursel (Törökország), Rozana Montiel (Mexikó) és Jorge Lobos (Chile).
A Műcsarnokban nyíló II. Nemzeti Építészeti Szalon, több száz épületet és tervezőt vonultat fel.
A BIG építésziroda 10 000 fős lebegő város koncepcióját vázolta fel, amely segítséget jelenthet a szélsőséges időjárási események esetén és az emelkedő tengervízszint által veszélyeztetett területek lakossága számára.
Meglepő eredmény született a 2019-es Mies van der Rohe-díjon: a legrangosabb európai díjat egy panelfelújítás nyerte. A borzalmas nagy lakótömbön nem sokat változtattak: végighúztak előtte egy 3,80 m széles télikertet. Építészet ez?
Nemrégiben bemutattuk a Magyar Nemzeti Galéria SANAA tervezte hasonmását. A Ligetvédők kiszúrták, hogy a Magyar Zene Házát tervező Sou Fujimoto is szívesen ismétli önmagát.
A Nordic Light Trióval a Váci úti irodafolyosó skandináv ékköve teljessé válik. A Paulinyi-Reith & Partners által tervezett irodakomplexum harmadik egysége a meglévő épületegyüttes folytatásaként, annak értékeit és formakészletét átemelve valósul meg közel 25000 m2 bruttó szintterületen.
Április 9-én Budapesten, az Országos Széchényi Könyvtárban rendezték a Rómer Flóris Terv -- Megújuló épített örökség a Kárpát-medencében című konferenciát, amely a határon túli magyar műemlékvédelem nagy éves seregszemléje.
Közel harminc éve hozták létre a területi főépítészi hálózatot, és bár jogállásuk számtalanszor változott, a területi/állami főépítészek túléltek minden átszervezést. Az aranykornak vége, de hamarosan újabb állami főépítészek kinevezése várható.
Hivatalosan megnyitották az új Bauhaus múzeumot pénteken a németországi Weimarban, a 100 éve alapított művészeti és iparművészeti mozgalom első központjában, és elkezdődött A Bauhaus Weimarban él (Das Bauhaus lebt in Weimar) című fesztivál, amelyet az évforduló alkalmából rendeztek.
Az osztrák stúdió, az Innauer-Matt Építésziroda mutatta be ezt az erdőszéli kis faluban található házat Ausztriában. Az Alpok belsejében található hegyes-völgyes vidék télen kedvelt síparadicsom.
A Budapest Metropolitan Egyetem Művészeti és Kreatívipari Kara és az Ybl Egyesület 2019. évi megújulásának köszönhetően szorosabbra fűzi együttműködését.
A kiállítás a hetvenéves alkotó különböző léptékű, a várostervtől a kilincsig ívelő, az építészeten messze túlmutató koncepciókat is magában foglaló életművének legfontosabb munkáit tárja a látogatók elé – olvasható a Pécsi Galéria honlapján.
Eresz-párkány-attika: az épületburok-koncepció Achilles-sarka? – Építész Tervezői Nap szeptember 15-én
A víz az úr? Alépítményi szigetelések, lábazatok, utólagos szigetelés – Építész Tervezői Nap október 16-án
Tűzvédelem: láthatáron az új OTSZ? – Építész Tervezői Nap november 13-án