Csöndesen távozott körünkből Dr. Jákfalvy Ottó építészmérnök, jogász, aki hosszú éveken át az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium Igazgatási és Jogi főosztályvezető-helyettese volt, illetve az igazságügyben szolgáló építési igazságügyi szakértő.
November 25-én befejeződött a 16. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennálé. A köztereknek, a szabad és ingyenes térnek szentelt idei Biennálé „az építészetet legfinomabb, legnemesebb és társadalmilag a leghasznosabb, azaz a közjót teremtő oldaláról mutatta be.
Újabb nagyszabású irodaház előkészítését kezdte el Budapest egyik legdinamikusabban fejlődő kerületében a Wing Zrt., az újonnan átadott Telekom-székház tőszomszédságában. A Liberty Irodaház összesen 40 000 négyzetméteren kínál majd prémium kategóriás irodákat, valamint kereskedelmi területeket jövőbeni ügyfeleinek.
Sportlétesítmények épületszerkezeti megoldásait mutatták be a BME Épületszerkezettani Tanszék konferenciáján. Az építész és épületszerkezeti tervezők közösen ismertették a sportcsarnokok, stadionok tervezése során felmerült kihívásokat és megoldásaikat.
Megkezdődött a hatszintes parkolóház építése a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, a tereprendezési munkákkal egyidejűleg tartották meg az első ünnepélyes kapavágást pénteken.
Az elmúlt években az ipari ingatlan és raktárépítések nagyobb sebességre kapcsoltak. Ugyanakkor a lendület némileg talán csökkenni látszott 2018 első 9 hónapja alapján, legalábbis a megkezdett kivitelezési munkák értéke körülbelül 9%-kal alacsonyabb volt mint 2017 azonos időszakában – a legfrissebb EBI Építésaktivitási Jelentés szerint.
A tagozati díjak átadásával elkezdődött a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) évi második rendes közgyűlése csütörtökön a Pesti Vigadóban.
Fiatal brazil építészek által tervezett gyermekfalunak ítélte oda idén nemzetközi építészeti díját a Brit Építészek Királyi Intézete (RIBA), amelytől nemzetközi kiválósági díjat kapott a Közép-Európai Egyetem új budapesti épülete és a négyes metró.
A Rómer Flóris Tervet 2015-ben a Kárpát-medence magyar műemlékeinek felújítására hozták létre. A projekt legfrissebb eredményeként december 1-jén a kárpátaljai Tiszabökényben szentelik fel a megmentett görögkatolikus templomot.
Az elmúlt években pörögtek az iroda-beruházások. Bár 2017-ben a 2016-os rekordot követően némi visszaesés volt tapasztalható az EBI Építésaktivitási Jelentés Aktivitás-Kezdésében, 2018 ismét jelentős bővülést hozott.
A Műcsarnok az utóbbi években a szűkebben vett kortárs művészet mellett előszeretettel vállalkozik a magyar (s nemcsak a magyar) művészeti múlt egy-egy szeletének bemutatására. A Kozma-kiállítás apropóját az (építő)művész 1948-ban bekövetkezett halálának évfordulója adta.
Rendhagyó a Metszet legújabb száma: a VIII. Épületszerkezeti Konferencia 11 konferencia-cikke is megjelent benne a szokásos tartalom, ezúttal az ipari építészet mellett. A címlapon az újpesti vásárcsarnok, a külföldi példák között sör- és pálinkafőzdék.
Építési jog 2025 – Tervezés és beruházás a 2025-től hatályos TÉKA és az egyéb új jogszabályok alapján, január 29.
XXII. Nemzetközi Építészkongresszus – Téma: Társadalom és transzparencia az építészetben, március 7.
Újra divatban a könnyűszerkezetek: trendek és problémák – Építész Tervezői Nap március 20-án
Transzparens szerkezetek új szerepben: árnyékolás, energiatermelés, teherbírás – Építész Tervezői Nap április 24-én
Felújítások értéknövelő képessége: hogyan feleltessünk meg régi szerkezeteket a jövő kihívásainak? – Építész Tervezői Nap május 22-én
Eresz-párkány-attika: az épületburok-koncepció Achilles-sarka? – Építész Tervezői Nap szeptember 18-án
A víz az úr? Alépítményi szigetelések, lábazatok, utólagos szigetelés – Építész Tervezői Nap október 16-án
Tűzvédelem: láthatáron az új OTSZ? – Építész Tervezői Nap november 13-án