épületek

Dátum bevésődés

Szeptember 11. Nemzeti Emlékmúzeum


iStvan | 2014.09.02
Méltó emléket állított New York a 2001. szeptember 11-i terrortámadás áldozatainak. A 2014 májusában megnyílt múzeum példátlan összefogással készült, mintegy tizenötezren járultak hozzá létrejöttéhez.

A május 15-én Barack Obama amerikai elnök részvételével zajlott ünnepélyes avatást követő héten kizárólag az áldozatok hozzátartozói, a mentés és a helyreállítás részvevői, valamint Alsó-Manhattan lakói látogathatták a 700 millió dolláros (155,6 milliárd forint) költséggel létrehozott intézményt.

Az intézményt irányító alapítvány már tavaly szeptemberben, a tragédia tizenegyedik évfordulójára át akarta adni az létesítményt, de finanszírozási viták miatt több mint egy évig állt az építkezés. Az épület nagy része a föld alá került, ide a „túlélők lépcsőjén” jutnak le a látogatók, ugyanazokon a fokokon lépdelve, melyeken a túlélők kijutottak az épületből. Az emlékhely legmegrázóbb része az a kiállítás, melynek tárgyait a 2983 áldozat szerettei ajándékozták az alapítványnak.

A jövőben azonban a 24 dolláros (mintegy 5300 forintos) belépőjegy megvásárlása után bárki megtekintheti a 2001. szeptember 11-i terrortámadások által ledöntött Világkereskedelmi Központ (WTC) alapjainál megépített, részben föld alatti múzeumot. A megnyitó napjára már hetekkel korábban elkelt minden jegy.

A WTC ikertornyainak helyén létesített, szökőkutakat is magában foglaló 9/11 emléktér alatt létesített múzeum tízezer négyzetméteren mutatja be a leomlott tornyokból és az áldozatoktól származó tárgyak ezreit. Megnyitása több mint egy évtizedes vitát zár le arról, hogy az emlékhely szólhat-e egyszerre a gyilkosokról és az áldozatokról. Muszlimok és más vallási csoportok ugyanakkor sértőnek érezték a kiállításon szereplő egyik filmet, szerintük ugyanis az az iszlámmal kapcsolja össze a támadást.

A múzeum és az emlékmű egy teljesen új komplexum részeit képezik, amelyhez többek között hat toronyház is tartozik. Ezek közül néhány már elkészült, másokat még építenek. A One World Trade Center nevű főtornyot, amely 541 méteres magasságával az Egyesült Államok legmagasabb épülete, még idén megnyitják.

A múzeum évi 63 millió dolláros (14 milliárd forintos) költséggel járó működtetésének anyagi feltételei még mindig bizonytalanok. Az intézmény vezetése azért lobbizik, hogy a szövetségi kongresszus is járuljon hozzá a büdzséhez. Az üzemeltetési költségek kétharmadát a belépőkből szeretnék finanszírozni, a többire magánadományokból várják a fedezetet.

A leírások szerint a megvalósult objektumot a fenntarthatóság elve jellemzi. Optimalizált, minimális energiafogyasztás, benapozási érték (százalék) megnövelése, szennyvíz újrahasznosítás.

Generál tervezés: SNØHETTA építész iroda, Oslo
Társtervező: Adamson Associates (Építészet és belsőépítészet)
2004 – 2014
Helyszín: New York, USA
Típus: művelődési és látogató-tájékoztatási központ
Státusz: befejezett

Forrás

Korábbi cikk a témában
 

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások