Födelmesi Tamás | 2015.05.18
Gleichenberg az osztrák-magyar határ mellett található, mindössze 2200 lakosú kis település – mégis egy 17.500 m2-es fürdőt üzemeltet.

A projekt egy védett parkban található, és mintegy 50 különböző helyiség található itt az orvosi kezelésekre, továbbá magában foglal egy négycsillagos szállodát számtalan étteremmel és kávézóval, valamint egy termálfürdőt a betegek és más vendégek részére.

A hatalmas komplexum megtervezése nem kis feladat volt a tervezők számára sem: mindössze másfél év állt rendelkezésre a tervek elkészítéséhez. Úgy gondolom, hogy a helyszín természet adta értékeit a koncepció figyelemben tarja. A lehető legkisebb beavatkozással valósult meg. A tervezés során figyelembe vették a meglévő fák elhelyezkedését illetve az, hogy csodás látvány nyílik a tengerszint feletti 1000 méteres magasságban elhelyezkedő kisvárosra.

A kezelők közepén a betegek számára úgy helyezték el a várótermeket, hogy a nap tökéletesen behatolhasson, és nagyszerű kilátás nyíljon a fákra, azt a benyomást keltve a vendégekben, mintha csak a parkban ülnének. A teljes terápia akár több napig is eltarthat, és számos, eltérő kezelésből állhat, mint például különféle masszázsok és fürdők kisebb magán kezelőszobákban, vagy látogatás egy hideg, mínusz 110 Celsius fokos szobában.

Ezek között a kezelések között a betegek a nyitott és „átlátszó” várakozó területeken várhatnak, ott, ahol a park mindig közel van.

Az építész célja az is volt, hogy az ideérkezők és gyógyulni vágyókban ne egy kórház látszatát keltse az épület. Inkább teremtsen meg egy parkkal természettel összeszőtt épületkomplexumot.

Ezért is a funkció nem igazán olvasható le az épületről.
Az anyagválasztás meleg, barátságos hangulatot termet, mind a belsőben, mind a külsőben a sok faburkolat a természethez való kötődést erősíti.
Az egyes épületszárnyakat zöldtető fedi, ami nagyon is indokolt, mivel a szállodából rálátással rendelkezünk azokra.

Anyagok:kő, vörösfenyő, üveg
Vízfelület: 2500 m2



Építészet: Jensen & Skodvin Arkitektkontor
Elhelyezkedés: Bad Gleichenberg, Ausztria
Tervezés időtartama: 2005-2007

Forrás + Képek: www.archdaily.com

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár



Építési megoldások