Tanulságok Bécsből

A Seestadt Aspern szociális lakásainak esetében ez az aspektus részben magától értetődő. A Bécs külvárosában szoros költségvetésből épülő, 10 ezer lakást befogadó együttest metró köti össze Bécs belvárosával, amely ugyanúgy fél óra alatt elérhető innen, mint Pozsony. Összevetésül: a Káposztásmegyeri lakótelepre 30 év alatt sem sikerült a metrót eljuttatni. Az új városrész nevét adó tó nemcsak esztétikai elem az ingatlanfejlesztők prospektusában, hanem valódi strand, valódi búvárszemüveges urakkal, és bikinis hölgyekkel – bár munkanap lévén a telepen feltűnően kevesen korzóztak. Első pillantásra megkapó a színek bátor és harmonikus használata – Bécsben úgy látszik már kitörtek a fekete-fehér-szürke és natúr fa modoros monotóniájából, és rájöttek, hogy legegyszerűbben – és nem mellesleg legolcsóbban – színekkel lehet egy épített teret humanizálni. A szimpatikus rövidnadrágos tervező (Jan Schröder, Alleswirdgut Architektur) által bemutatott tömb intim belső udvart vesz körül, ahová az utcáról szűk lépcsős sikátorok vezetnek – talán a leendő lakók eredeti hazájának építészeti hagyományait idézve. A megemelt szintű udvarban – a szintszámmal meglepő módon itt is trükköznek – gondozott növényzet, és egyszerű, de szellemes sporteszközök – tekerhetjük a pedálokat, és rugózhatunk a végtelenségig. A lakók saját alapot hoztak létre a kert szépítésére, úgyhogy terem a paradicsom, és van nett kis szaletli, de a tervező ezen láthatóan nem sértődött meg nagyon. Kárpótlásul a lépcsőházak előtti mérőszekrények látszóbetonjába a telep alaprajzát öntötték, és csinos, rozsdamentes ülőfelületet is kapott – nincs is annál jobb, mint a biztosítékok tövében üldögélni. Parkolni utcán nem, csak a közös garázsban lehet – ezzel is a lakók közti kommunikációt igyekeztek erősíteni. Ennek következtében a házak alatt irigylésre méltóan gigantikus méretű biciklitárolók húzódnak, és közös világos helyiség (tévészoba, konyha gyerekzsúrhoz, ping-pongterem, kiskönyvtár), valamint wc a földszinten minden lépcsőházhoz kapcsolódva, ami a humán szolgáltatások olyan csúcsa, amit Budapest egyelőre hiába ostromol. A lakótelep minden tömbjét más-más építésziroda tervezi, és bővelkedik innovatív megoldásokban, többek között faszerkezetű toronyház is készül. Az apró, emberbarát részletek luxusa a városszéli együttes lakóinak azt üzeni, hogy nem szorultak a perifériára.
A Wirtschaftsuniversität campusán pályázat nyomán, világhírű építészek által tervezett, a kortárs építészet különféle irányait reprezentáló öt épület építészeti kvalitásait már sok helyen méltatták – ki-ki kedvére választhat az építészeti látványtárból. Ami itt is meglepő: a tobzódás a színekben – ebben az élveteg kontextusban a kívül-belül szigorúan fekete-fehér épület is érzelmi töltetet kap. A campus szívében persze Zaha Hadid zsenialitása lüktet, de gyakorlatilag a kortárs építészet egész arzenálja felvonul a kíséretében a corten-acéltól a Prefa alumínium-lemezen át a gyalulatlan fa lamellákig, és a márvány simaságú látszóbetonig. Az ide járó diákok mentális térképén nem csak az törli el a határokat, hogy számosan cirkálnak az egyetemen csadorban, vagy, hogy a közösségi terek kreatív ülőbútorait egyes helyeken menekültsátrak anyagából tervezték. A kortárs vizuális gazdagság és sokszínűség tudat alatt azt az üzenetet közvetíti, hogy a világ sokféleképpen lehet szép és tökéletes. Ha pedig a személyiség sokféleségét tudatosan figyelembe veszik a tanulásra szánt terek tervezése során, az már a Klikk-en és általános kerettanterven edződött magyar anyát könnyekre fakasztja. Felmérték, hogy a diákok négyféle típusba sorolhatóak aszerint, hogyan tudnak eredményesen tanulni – csendben, magukban; csoportban, beszélgetve; csendben, de együtt, nyitott térben; vagy hangos háttérzajjal, mászkálva, „buli” közben. Ehhez igazodva négyféle nyilvános teret alakítottak ki az oktatási épületekben. Külön tanulószobákat (többek közt fekete falakkal és fekete padlószőnyeggel, én biztos oda mennék), projektszobákat a csoportoknak, nyitott agorát, ahol csendben kell lenni, kb mint egy könyvtárban - bár az összes épületnek van saját könyvtára is, túl azon, hogy a Zaha Hadid-féle könyvtár éjjel-nappal nyitva van. Ezen felül van egy tér, ami úgy van kialakítva, mint egy kocsma, bárpulttal, kiszolgálással – és meglepő, de ott is tanulnak. A vezetőnk elmondta, hogy leginkább úgy lehet rávenni a diákokat, hogy ne zajongjanak ott, ahol mások csendben szeretnének tanulni, ha adunk nekik helyet másutt, ahol zajonghatnak. Egyszerű, mint cső végén a lyuk – mégsem általános.

Az egyetemi campus alternatívájaként bemutatott, a Caritas által üzemeltett Magdas Hotel esetében kifejezett a társadalmi szándék. A hotel valaha hajléktalanszálló volt, újrahasznosított (értsd:guberált, adakozásból szerzett, felújított) bútorokkal rendezték be, a bécsi művészeti akadémia hallgatóinak segítségével alakították ki a dizájnt, és bevándorlókkal működtetik, akiket szállodai gyakorlattal rendelkező csoport segít és tanít be. Ez már nyilvánvaló és direkt példája az építészet és társadalmi szolgálat összekapcsolásának, de az előző, üzleti célú projektek esetében is hatékony a társadalmi üzenet. Ahogy szociológia szakos fiam fogalmazta: kultúrállamokban már önmagában az emeli az átlag polgár intelligencia-szintjét, hogy működő, őt szolgáló, jól kitalált terekben intézheti a mindennapjait, amik - nem mellesleg - esztétikusak, derűsek, és a kor színvonalát közvetítik. A primitív, lepukkant, nem működő, vagy mesterkélten kivagyi és túlideologizált építészeti tér lélekromboló hatású, a túltervezett tér pedig a személyes szabadságot csorbítja. A bécsi példák mindegyike ezzel szemben a szabadságról szólt, amely – József Attilától tudjuk – ha eljön, rendet szül. És nem fordítva.