A Skanska és a DBH Csoport hosszútávú partnerségre lép, melynek értelmében a vállalat 5 100 m2 irodaterületet bérelt a romániai Equilibrium1 és a magyarországi H2Offices irodaházakban. Ezzel a partnerséggel a Skanska kelet-közép-európai kereskedelmi fejlesztési üzletága kibővíti a két épület bérlői számára biztosított szolgáltatások körét.
A legfrissebb EBI Építésaktivitási Jelentés szerint 2022 2. negyedéve nem hozott kiugró építésaktivitást a Dél-Alföldön.
2022 április és június között kevesebb mint 60 milliárd forint értékben indultak társasházi lakásépítések. Ez 2016 óta 2020 második felét nem számítva a legalacsonyabb összeg volt úgy, hogy azóta jelentősen nőttek az építési költségek, vagyis változatlan árak mellett nézve ez jóval kisebb építési volument jelent.
A több évtizedes múlttal rendelkező építőipari középvállalattal, a Szabadics Zrt.-vel, valamint a transzparens homlokzati szerkezetekhez kapcsolódó gyártásban és tervezésben 40 országban jelen lévő Hydro Building Systems Germany GmbH-val kötött stratégiai megállapodást 2022/2023-as tanévnyitóján a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kara.
Lánszki Regő építészeti államtitkár és országos főépítész elnökletével megalakult az Országos Építészeti Tervtanács, mely augusztus 17-e óta kibővült feladatkört lát el és kiemelt hangsúlyt fektet a magyar beruházások minőségének emelésére.
A Burj Khalifa köré építendő, gyűrű alakú, magasba emelt metropolisz terveit mutatta be egy eddig teljesen ismeretlen építésziroda. Az alkotók szerint a terv megoldást kínál Dubaj urbanisztikai problémáira, de ha mégse, remélhetőleg újakat azért nem generál.
Törökországban a rekordmagas infláció és a megugró energiaárak az építési piacot is érintik. Bérlakáshiány is van, amelyet az ország által befogadott 3 920 000 menekült is súlyosbít. A negatív tendenciák ellensúlyozására, a júniusban elfogadott lakbérbefagyasztási törvény mellett, a kormány nagyszabású szociális lakásprogramot jelentett be.
A koronavírus és az ukrán háború felverte az építőipari szolgáltatások árait, így a nominális piaci folyamatokat egyre nehezebb értelmezni. Ez a német építési beruházásoknál is igaz: várhatóan nominálisan 102 milliárd euróval nőnek majd 2021 és 2023 között, de reálértéken ez már csak 3 milliárd euró lesz – írja Ludwig Dorffmeister (ifo Institute).
Megjelent a Metszet 2022/4. száma, amelyhez az elmúlt időszak új irodaházai közül válogattunk.
Herzog & de Meuron dinamikus játékossággal tört be London égbe nyúló irodanegyedébe.
Lucien Kroll, a részvételi, közös gondolkodáson alapuló tervezés úttörője, a háború utáni belga építészet egyik legfontosabb alakja 95 évet élt.
Az S IMMO Hungary immár negyedik épületére szerezte meg a BREEAM In-Use tanúsítványt, tovább erősítve a cég ingatlanportfóliójának színvonalát. A Very Good minősítéssel kitüntetett Buda Center irodaház fenntartható és esztétikus környezetet biztosít használói számára.