Födelmesi Tamás | 2013.11.20
Az épület 5 hektáros területen helyezkedik el Halifax belvárosában, a kikötőben. A meglévő épület korábban széntüzelésű erőmű volt.

A legelső generátort 1911-ben állították üzembe, majd bővítették az erőművet 1944-ben és 1959-ben. Az üzem 1986-ig működött, majd 1999-ben véglegesen leszerelték. A meglévő épület acélszerkezetes volt. A projekt célja volt, hogy magába foglalja és megőrizze a régi épületet, és azt felhasználva létrehozza a térség központját.

Már az első látogatás során elragadták az építészt a hatalmas szárnyaló belső terek. A szerkezetét egy acél rácsos keret alkotta az épületnek.

A terv felhasználja, a régi épületet megőrzi az épület tömegét, de egy új alkotás jön létre. Az építész – azáltal, hogy a belső terekben térképző elemként lépcsőket használt és különböző hidakat, üvegfalakat – megőrizte az épület nagyvonalú térképzését. Nem szakította ketté egy közbenső födémmel: ahol arra szükség vol, ott galériákat alkalmazott, ezáltal az egymás felett elhelyezkedő terek közt is kialakul egyfajta kapcsolat, ami az utcáról is jól érzékelhető. Ennél az épületnél is nagyon fontos volt a kilátás a vízre és annak közelsége.

A belső felületek is őrzik az épület ipari jellegét: csiszolt betonpadlókat terveztek és az acélszerkezeteket mindenhol látjuk, nincsenek eldugva, eltakarva. Az acél szegecses kapcsolatai is mindenhol jól láthatóak: oszlop-gerenda kapcsolat, vagy  oszlop méretváltás. A lépcsőket gazdagon alkalmazza az építész térképző elemként, és a lépcsőfokok tömör fából készültek. A fa természetes színe megtöri az egységes, szürke belső teret és kicsit oldja a rideg ipari jelleget.

A régi épület nagyon elhatárolta a várost a vízparttól, semmiféle kapcsolat nem volt a város és a vízpart közt az épület miatt. Most a 36 méter magas épületbe hatalmas üvegnyílásokat vágtak, és ezáltal vizuális kapcsolatot nyitottak a város és víz közt. Emiatt a döntés miatt az épület külső képét csak a tömegformálásban lehetett megőrizni, a külső anyagokat már nem – ami nem is baj.

A meglévő csöveket is felhasználták, amivel eredetileg a turbinát hűtötték. Az épület hűtőgerendás hűtést kapott, amit majd  tengervízzel fognak hűteni, ez sokkal hatékonyabb, mint a levegős rendszer. Ezt a rendszer télen és nyáron is tudják üzemeltetni, ami nagyon gazdaságos. A legtöbb bontási törmeléket is felhasználták: acélt, betont.
Az épületben körülbelül 500 alkalmazott dolgozik 18 000 négyzetméteren és körülbelül 150 autó helyezhető el a parkolóban.

tervezők: Jay Bigelow, Carl Blanchaer, John White, Harrison Chan, Arnaldo Zaragoza, Jee-Young Kang, Han Tang, Grace El-Khoury, Max Veneracion, Ronald Baga, Ken Price, Janet Nowakowski
év: 2011

Forrás + képek: www.archdaily.com

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások