rendezvény épületek videók, animációk Építészkongresszus Jubileumi Templom Richard Meier Róma

Richard Meier feledhetetlen temploma

Dio Padre Misericordioso Jubileumi Templom, Tor Tre Teste, Róma


Katona Vilmos | 2015.02.23
Tizenkét éve épült, de még most is erős. Kilenc éve Scott Johnson AIA mutatta be a MÉSZ Nemzetközi Építészkongresszusán. Az idei kongresszuson március 7-én is számíthatunk hasonló emblematikus, vagy annak ígérkező építészeti remekművekre a Várkertben!

A Róma központjától 8 kilométerre fekvő Tor Tre Teste organikus helyszínrajzi mintájú lakótelepe az 1960-as években épült. Egyike volt azon kísérleti területeknek, amelyek evangelizálására II. János Pál pápa személyes áldását adta az ezredfordulón. A millenneumi program keretében Róma ötven új külvárosi egyházi létesítmény felépítésére adott megbízást, hogy az egyházi élet a város szórványkörzeteiben élőkhöz is közel kerüljön. Richard Meier temploma a sorban utolsóként készült el, mert a plébánia egy sikertelennek ítélt helyi pályázatot követően döntött csak arról, hogy a világhírű építészek mezőnyéből kíván választani. A versenyzők között volt Tadao Ando, Günter Behnisch, Santiago Calatrava, Peter Eisenman és Frank Gehry.

Beépítésre szánt telek csak a városrész  fejlesztésre váró külterületén, sportpályák szomszédságában kínálkozott a templom számára, habár a szántóföldekkel határolt, körkörös rajzolatú Tre Teste inkább a középpontjában kívánt volna egy hasonló léptékű és jelentőségű közösségi létesítményt. Meier fehér „jachtja” a  lakótelep nyugati révében bontott vitorlát. A jövevényt – az Ara Pacis múzeum (2006) szintén Meier által tervezett belvárosi együttesével ellentétben – a római plebs kitörő lelkesedése fogadta.

Az épület önmagáról beszélő költemény, távolról jött hajó, amelyben felfedezhető Le Corbusier Ronchamp-i temploma (1950-55), La Tourette-i monostora (1957-60), Alvar Aalto bolognai Riola Sta. Maria Assunta-temploma (1975-78), de még Frank Lloyd Wright Beth Sholom zsinagógája (1954-59) is. A rombuszformájú telek nem különösebben artikulált bejárata mögötti térburkolat folytatódik a hajóban, amely frontálisan egy fő és három mellékkapun át közelíthető meg. Az erős megérkezés-élmény a szerkesztett nézőpont ellenére is viszonylagos, hiszen a háromszoros gömbhéj által közrefogott függönyfalak már a belépés előtt felvillantják az enteriőrt. Az épület liturgikus terét – amely látványosan tagolódik templomhajóra és keresztelőkápolnára – egy homorú pengefal és a gömbszegmensek definiálják. Az önhordó konzolfalként tervezett héjak a déli nap ellen védenek. A hőszigetelt acélrácsokat kívül titánoxiddal kevert fehér, előregyártott betonlapok burkolják. A különleges burkolat olasz szabadalom, amelynek sajátossága, hogy ibolyántúli fényt reflektál, így a rákerülő légszennyeződést bontva öntisztuló felületet képez. Meier nem is dolgozhatott volna számára megfelelőbb anyaggal. E kívül-belül homogén szerkezet a belső térben melegebb színárnyalatú travertinnel és faburkolattal találkozik, de hatása meghatározó maga marad.



A hosszában szeletelt struktúrának némi diszkréciót kölcsönöz a bejárat mögötti orgonakórus és a sekrestyét rejtő toronyszerű nyugati felépítmény, amelyek individuális tömegükkel a szabad átlátás útjába állnak. A geometrikus térbelsőben e két elem egy-egy aszimmetrikusan komponált szigetként jelenik meg, amelyeket – a nyugati tájolású csarnokhoz kapcsolódó plébánia egyéb részeihez hasonlóan – keskeny, zárt híd köt össze egymással. Hasonló, üveg elé húzott paraván szolgál a keresztelőkápolna hátteréül is, elgondolkoztatva az apszis, a kórus és hagyományos ikonfal lehetséges párhuzamain. Bár e kompozíciók Le Corbusier plasztikus formajátékait felelevenítő domborművek, mégis afféle jelzők inkább, amelyek a liturgikus és előkészületi terek között képeznek rendeltetésszerű határt.

Hagyományos szellemben történt értelmezésről tanúskodik a keresztelőkápolna, amely a főhajóra kevés rálátást hagyó áttört betonhéjak védelmében, a gyóntatófülkékkel közös mellékhajóban kapott helyet. E tiszta funkcionalitásban őrzött hagyomány átsejlik a plébániai szárny szervezésében is, amelyet az íves határfelületű templom mellett ortogonális tércsoportokból építkező, monostorszerű tömegben fogalmaztak meg. A két épületrészt egymástól keskeny, felülvilágított és kiszellőztetett patio választja el, amelynek északi felén plébániai irodák, katekumenátusi termek, tanuló- és vendégszobák csoportja helyezkedik el három szinten. Különösen érdekes, hogy e szobák mindegyike egy-egy terasszal nyílik a belső, süllyesztett udvarra. A kerített térkvadrát önálló, zártkörű ünnepségek szervezésére is alkalmas, de a maximálisan védett termek óvodaként is szolgálhatnak. A kiskertnyi belső világ a templom magasabb padlószintjén elhelyezett fedett-nyitott fedélzetről is megközelíthető. A teljes építmény vertikális gerincét egy finoman kiemelt lépcsőtorony adja, amely közvetlenül a bejárati kapuzat mellett fogadja a látogatókat. A két részből házasított együttest az északi irányban eltolt épülettengely geometriailag kiegyensúlyozza, ezért a hajót az oltár nem középen, hanem egyharmadában osztja. Ellensúly gyanánt az ambót a baloldali harmadban állították fel. E megosztottság decentralizálja a szentélyt, amelynek eredeti, egységfelmutató rendeltetését a kereszt hangsúlyos Krisztus-korpusza igyekszik helyreállítani.

Fotók: Scott Frances, Jock Pottle, www.richardmeier.com

Az idei Építészkongresszusra itt jelentkezhet.

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások