cikk

Kalákák Erdélyországban és itthon [4]

Az együttélés szellemében


iStvan | 2011.02.08
Lassan közeledik a 2011-es év tavasza, a Kaláka Mozgalom újabb programjainak és toborzójának megjelenése, de előtte szeretném még útjára bocsájtani negyedik Kalákás visszaemlékezésem.

Remélem az első három Kalákák Erdélyországban és itthon c. írásommal sok emberben felkeltettem valamiféle érdeklődést, kíváncsiságot az Isten kalapján lévő bokréta iránt (ugyan is az a mondás járja, hogy: „Ha a föld Isten kalapja, úgy Erdély bokréta rajta”), s bizonyára talán akad olyan is, aki jobban utánajárva az információknak, vállalkozni fog a jövőben megvalósuló Kalákák valamelyikére. De azoknak is hasznosak lehetnek a kalákás írások, akik nyári szabadságukat szeretnék Erdélyben, Székelyföldön eltölteni, ahol manapság felvirágzóban van a falusi turizmus.

2006-ban nagyon vártam az azévi harmadik, számomra a negyedik, viszont a kalákák történelmi sorában és úgy összességében a kilencedik közösségi találkozót, a Lázárfalvi Tókert-Tánc-Tanodának elkeresztelt össznépi összejövetelt. A helyszín, ahogy a fenti programindító keresztség is fogalmaz Lázárfalva
( Lăzăreşti: itt) egykori malomtanyája, ahol egykoron vízimalom működött. Nagy eltérés a korábbi évek Kalákáitól, hogy itt már nem „mezei” résztvevő voltam, hanem mint szervező „kiskalákás”. A szó annyit tesz, hogy korábban sok embert (20-30 fő + a helyiek) megmozgató nagykalákák zajlottak, rendszerint évente egy. A mozgalom „túlnépesedése”, és a túljelentkezések miatt a főszervezők is jobbnak látták évi 2-3 kiskalákát összehozni. Vezetőknek a korábbi kalákások közül kerülhettek, s kerültek ki tapasztaltabb emberek.
2001-ben épp e faluban zajlott az első „nagykaláka” melynek fő feladata a lázárfalvi nyírfürdő megépítése, mofettával, öltözővel, wc-vel. (lásd itt). Mint leírásaimból kitűnik ezen nem vehettem még részt (sem a 2002-es Tusnádin), de az anekdotákat, melyek az építésről szólnak, nem tudom elfelejteni. A legérdekesebb talán ez:
az akkori polgármester fogadást kötött a kalákás vezetőkkel, ha időre elkészülnek a tervezett munkálatokkal, ruhástul fürdik meg az elkészült fürdőben. Pechje volt a falu első emberének, mert a jól szervezett fiatal csapat betartotta szavát, s határidő előtt elkészültek. A polgármester viszont nem akarta megszegni a fogadást, így hát öltönyben ugrott egy szaltót egyenest a frissen átadott fürdőbe (fenti link alatti képsorozat vége felé látható az illető).
2006-ban meg kellett mutatnunk, fiatal szervezőknek, hogy képesek vagyunk szervezetten egy célért dolgozni, egy családként gondolkodni, cselekedni. Sajnos az év eleji, anyagi forrásokat kereső előkészítő munkálatok, a forrásteremtő, pályázatkészítő munkálatok, nem hozták meg a várva várt eredményt, így kicsit szegényesen, de annál nagyobb kedvvel álltunk neki július 3-án a munkálatoknak. Egy birtok újraélesztésének feladata állt előttünk.
No de ne rohanjunk ennyire előre. A szervező csapat kellemes programon vehetett részt a tanyai megmérettetés előtti hétvégén. Csíksomlyón, a Nyeregben, a Hármashalom-oltár előtt a Napba öltözött asszony rockoperát nézhettük végig.
Ezt követő héten indult a munka. Szép számmal érkeztek a fiatalok, akik a Lázárfalvi Kalákára voksoltak az azévi lehetőségek közül. Mint mindig most is számos területről érkeztek vállalkozó szellemű lányok, fiúk, tájépítészek, építészek s más szakmabéliek is. Természetesen a helybéliek, kicsik és nagyok is szorgalmasan tevékenykedtek a felújító munkálatokban.
Nem kívánnék munkanapló szintű, s terjedelmű írást közölni, csak az egész történet mozgatószáláról pár gondolatot. Arról, miért tartom fontosnak a KALÁKA fogalmát, s az e mögött megbújó közösség teremtő, -megtartó, -építő szellemi/lelki erőket. Leegyszerűsítve, kis számú, gyakorlatilag évente frissülő csoportosulás vállal valamit, aminek nem látja még a végét, azt sem hogy mibe csöppent bele, de ebben semmi rossz nincs, mert mint minden jónak, ennek sem nem lehet soha vége. Mint mondottam, a legfőbb idea a közösségért vállalt felelősség, az egy célért való odaadás, az együttérzés, együtt létezés, az egymás felé közelítés, valamint a kapcsolattartásba vetett hit és a lelkiismeretes munkavégzés.
Az elhagyatott területet a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes http://www.hargitatanc.ro/?menu=fooldal&l=hu vezetője, András Mihály szerezte meg a célból, hogy nyári tánctáborokat szervezzen rajta. Ehhez kicsit fel kellett pofozni a meglévő csűrt, az egykori hármasosztású malomépületet, s persze a tanyát kertészetileg is helyre kellett rakni. Misi hallott a szomszédos falvakban megújuló fürdőkről, nosza felvette a kapcsolatot Herczeg Ágnesékkel (Pagony Táj és Kertépítész Kft.),s gőzerővel elkezdődött a készülődés.
Röviden a munkafeladatokról. Meglévő csűr bővítése a két oldalán, tervezett félnyeregtetővel lefedett (tánc és előadói) színpadok. A boronafalas csűr belső átalakítása előadások részére, a tetőtérben szalma tárolásra alkalmas, és egyben szállás jellegű fekvőfelületek kialakítása. A falazott falszerkezetű malomépület átalakítása, tetőszerkezet javítás, belső átalakítás, vizesedés megakadályozása. A telken megtalálható és "rejtőzködő" vizek szabályozása, felhasználása. A patak vize, mint locsolóvíz hasznosítása, telken belüli források hasznosítása dézsás fürdőkhöz. Egy régi falazott falú gazdasági épület átalakítása kézműves foglalkozásokhoz. A meglévő kemence felújítása kenyérsütés céljából, veteményes kialakítása. S persze az elmaradhatatlan budi elkészítése leselejtezett, de még egyben lévő hordók felhasználásával. Ezek után még lehetne szaporítani a szót, de nincs értelme, mert se vége se hossza nem lenne. Beszéljenek a képek. Hozzá kell tennem, csak az előkészületekről (mint például a kalákát megelőző tavaszi faültetési akció) több DVD-nyi, jó minőségű fotó készült, az egy hetes kaláka munkáról nem is beszélve. Nehéz is beválogatni a bemutatandó fotókat, ezért hát csak a munkák előtti állapotot bemutató képek közül szemezgettem, s töltöttem fel párat.
Az akkori eseményekbe bővebbben ezen az oldalon lehet betekintést nyerni.

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások