épületek

222-es ház a nemzeti parkban

Pembrokeshire, Wales


iStvan | 2012.03.15
A Future Systems gyöngyszeme.

Ezt a családi házat keresni kell, úgy belesimul a tájba. „Csak semmi feltűnést, britek vagyunk!” – gondolhatták a tulajdonosok, amikor megrendelték a Future Systems építészeitől a 222 House néven ismert objektumot. A munkáspárti politikus, Bob Marshall-Andrews birtokolja.

Ez a ház Walesben található egy nemzeti parkban az ország délnyugati partján. Földbe van süllyesztve, így a táj egysége szinte megszakítás nélküli, a ház jelenléte mellett a környezeti sziluett szinte érintetlen maradt. A földházat 1994-ben fejezték be. A tető illetve födémszerkezet gyeppel borított.

A politikus a Nemzeti Parkban kőkemény működő szabályozással szemben ment, amikor kis hétvégi „pecóját” akarta a területen elhelyezni. Ennek tudatában, az építészeknek olyan házat kellett tervezniük, amely diszkréten simul a környezetbe és a földbe amellett, hogy vezeti a figyelmet a fő látnivalókra: természetre és az élővilágra. Ezzel az „ürüggyel” sikerült jó pontot szerezni a hatóságoknál az építési engedélyt így megkaphatta az építtető (ne legyünk már gonoszak, hogy más is állhatott az ügy hátterében).

A talajhoz viszonyított lefelé építkezést már nem lehet elutasítani azzal az indokkal, hogy beleütközik a tájba, mert épp az észrevétlenségre törekedtek. Messziről, a ház tengerparti homlokzata egy siklóernyő keresztmetszeti formáját mutatja. A függönyfalon kis kajütablakok gondoskodnak a gravitációs szellőztetésről. A házat befoglaló két rézsűdomb közötti üvegezéssel a belső tér (nappali) a tenger felé nyílik. A födémszerkezetet függönyfali acél pillérek és az acél koszorúgerendák tartják, belső oszlopokat keresve sem találunk.

Az épület alaprajza egyszerű, tükrözi a lakói életmódját, központi kéményre összpontosul a figyelem, e köré szerveződik a nappali. A tetőn kibújó kémény az érkező vendég, látogató felé néz, megszakítva a horizontvonalat. A belső görbék a környező természet folytatásaként jelennek meg. A fürdőszoba és a konyha egy előre gyártott hüvelyben kapott helyet. A tulajdonos szándéka, hogy nyugdíjas éveit itt fogja tölteni ... a kis politikusi nyugdíjából.

Fotók forrása .

A következő cikkemben hasonló a civilizált „világtól elforduló” tanyasi házat fogok bemutatni.

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások