hír Pécsi állatkert

Építik az új állatkertet

Tavaszra kivirágzik a Pécsi Zoo


iStvan | 2014.09.19
Megfeszített munkával dolgoznak az idei nyár elején bezárt pécsi állatkertben a kivitelezők, hogy 1,2 milliárd forintból egy a korábbinál sokkal korszerűbb vadasparkot hozzanak létre a régi zoo területén.

Azért is aktuális a hír, mert holnap, okt. 4-én lesz az állatok világnapja (Assisi Szent Ferenc halálának napja).
Már 2-3 hete olvasható volt a regiónális médiában, hogy elkezdődött a jövés-menés az idén májusban bezárt Pécsi Állatkert környékén.

A teljes egészében európai uniós forrásból finanszírozott beruházás kapcsán Páva Zsolt az alapkőletételen azt mondta, "az állatkertet a mai kor turisztikai igényeinek és az ökológiai, fenntarthatósági szempontoknak megfelelően fejlesztik, így az intézmény színvonala eléri a hasonló nyugat-európai létesítményekét".
A pécsi zoo a milliárdos építkezés után, várhatóan 8-10 hónap múlva fél hektárral nagyobb, négy hektáros területen, eddig Pécsen be nem mutatott fajokkal, oktatási centrummal várja majd a látogatókat. A fő szempont, mondta a pécsi polgármester, a fejlesztés során az volt, hogy minden környezetvédelmi kritériumnak megfeleljen a zoo, egyúttal hozza közelebb az állatokat a látogatókhoz.
Kiemelte, hogy az új állatkert egészen más lesz, mint az 1961-ben társadalmi munkában, pécsiek által épített vadaspark, hiszen az elmúlt években felújított, korszerű kifutókon kívül mindent átépítenek. Kényelmes, tágas sétaútvonalak, modern, az állatoknak megfelelőbb kifutók jönnek létre, tengeri és édesvízi akvárium, terrárium, oktatási központ, büfé, komolyabb parkoló épül.

Az állatkertben természetesen nemcsak a ma ismert 200 faj 1000 egyede kap helyet, hanem különleges, Pécsen korábban nem vagy alig látott állatok is érkeznek.
A teljesség igénye nélkül: barnamedve, leopárd, puma, tigris, fóka, varacskos disznó, tehénantilop, cápa, keselyű érkezik Pécsre tavasztól.
Páva Zsolt elmondta, az új állatkert az előzetes várakozások szerint jelentősen növelni fogja Pécs turisztikai kínálatát; a tervek szerint az intézmény látogatóinak száma a mostani évi mintegy 100 ezerről 150 ezer fölé nő.

Az új állatkertben nagy hangsúlyt fektetnek majd a környezeti nevelésre is, ezért ökuturisztikai parkot alakítanak ki a területén, ahol bemutatják a Mecsek és környékének állat- és növényvilágát is.
A fejlesztés részét képezi emellett, hogy tágas parkolót alakítanak ki a vadaspark szomszédságában, valamint a helyszín közelében kerékpározásra alkalmas erdei útvonalat építenek.

Az építkezés idejére a korábbi állatok a kert területén maradtak, őket ideiglenes kifutókban, karámokban helyezték el.

Úgy gondolom, a gyerekek várják a legjobban az állatok beköltözését a felújított állatkertbe.

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár




Építési megoldások