épületek

Shiv szentély

Sameep Padora és társai, Mumbai.


iStvan | 2011.10.25
Helyi anyagokból, helyi érték.

A Called Shiv Temple projekt célja egyszerűsítve: hagyományos templom tervezése a szokásos díszítés eltávolításával, de a szimbolikus elemek fenntartásával.
A szentélyről: egy facsoporttal körbeölelt, illetve keretezett szakrális építmény, egyik sarokban jelképes bejárattal, míg a belső megvilágítása egy tetőablakon keresztül történik.
A falusiak ezt a templomot filléres költségvetésből építették, mert a helyi kő az elsődleges építőeleme. A rendelkezésre álló kőfejtő 200 méteren belül található a templomtól.
A kő természetes patinája szinte felöltözteti az épületet, egyszersmind korossá téve azt, mintha a templom mindig is létezett volna.
A megvalósításban és a templom tervezésében szoros együttműködés volt a templom papja, az építész és a környező falusi lakosok között. A design közös munka eredménye. A tervezés logikájában ragaszkodtak a hagyományos templomi építészet elveihez, a templom választott formája az emlékezetekben idézi a hagyományos Shikhara templom sziluettjét.
A rávezetés a szentélyre a nagy lombú fák mentén, a telek szélén, mint egy körülhatárolt szabadtéri terem, egyfajta "mandapa-vá" (oszlopos szabadtéri terem) válik az épített s természetes környezet. Egy szoba: a fák a falak, az ég a tető.
Az út a templomig a fehér tölgyfák között a két szabadon álló bazalt kőfal mellett tart. Amelyről közvetlen a kelet-nyugati tengelyre érkezünk, ami a garbagriha / belső vagy középső szentély felé mutat.
Belépés a szentélybe az „eltúlzott” küszöbön keresztül lehetséges. Ez a küszöb egy keret a külső táj és a belső között.
A déli telekhatáron kimagasodó, lépcsőzetesen kialakított, leülésre is alkalmas, meredek tám(part)fal átalakítja a tisztán vallási teret társadalmi-kulturális térré. Ahol kisebb fesztiválok és összejövetelek zajlanak.

Építészet: Sameep Padora & Associates
Tervezők: Sameep Padora, Minal Modak, Vinay Mathias

Forrás: www.dezeen.com

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások