videók, animációk

Buda fénykora Mátyás idejében

3D-ben járható be Mátyás király vára


iStvan | 2013.12.07
Szerdán nyílt meg a Nemzeti Táncszínház épületében a 3D Past mozi a Várban, ahol egy térhatású filmet lehet majd megtekinteni, amely a Mátyás király korabeli budai várat rekonstruálja.

Kellemes hírként fogadtam monitoromon a pozitív hírszolgálató információit.

Íme:
Vajon milyen volt Buda Mátyás király korában, amikor ez volt az Itálián kívüli reneszánsz fellegvára? Néhány fiatal gondolt egyet és megrajzolta, majd filmre vitte. December 4-én 11-kor nyílt meg a Budai Várban, a Nemzeti Táncszínház épületében a 3D Past mozi, amelyben negyedóránként játsszák majd az alkotást. A térhatású filmet a Budapesti Műszaki Egyetem és a Szabadkai Főiskola diákjai kezdték készíteni még tavaly. A céljuk az volt, hogy bemutassák, milyen volt Mátyás vára a király halálakor, 1490-ben.

A munka során számos tanulmányt, könyvet és korabeli illusztrációt felhasználtak, de persze hogy pontosan milyen is lehetett a vár, arról megoszlanak a vélemények. Mint a Varga Roland, a 3D Past csapat egyik tagja elmondta, fő támaszuk Gerevich László A budai vár feltárása (Bp. 1966) című könyve volt, de így is akadt, aki szerint kissé "walt disney-s" lett az István-torony, mert túlságosan ragaszkodtak a korabeli ábrázolásokhoz. Ezzel együtt lenyűgöző lett a végeredmény, legalábbis a beharangozója és a kiragadott látványtervek mindenképpen azok!

Ha tényleg olyan klassz a film, mint amilyennek a trailer alapján látszik, akkor nagyon ütős produkció lesz nemzetközi viszonylatban is. Igaz, van hasonló például a Simontornyai várról is (melynek nem is olyan rég szerepelt a teljes videója hírportálunkon). Ám az nem egy térbeli barangolás, hanem egy izgalmas történelemóra. Varga Roland szerint Európában csak Máltán és Rómában találni hasonló színvonalú alkotást.

Hogyan készült a film?

"2012 márciusában a Budapesti Műszaki Egyetemen és a vajdasági Szabadkai Főiskolán tanuló diákok lelkes csoportja elkezdte megtervezni, hogy miként lehetne megvalósítani egy polarizációs 3D technológián alapuló mozifilmet. Hosszas múzeumba, könyvtárba járás után összeállt fejünkben egy kép, a terv: szeretnénk megmutatni, hogy Mátyás király halálakor, 1490-ben, hogyan nézhetett ki a Budai vár. Bemutatni, hogy Amerika felfedezése előtt itt már milyen fejlett építészet, csillagászat, tudományok iránti fogékonyság jellemezte Buda várát.

A fellelhető dokumentációk alapján nem tűnt teljesen egyértelműnek, hogy hogyan nézhetett ki a vár. Köszönjük Magyar Károly régész segítségét, hogy a korabeli elképzelések közül a valóságnak legjobban megfelelő irányvonalat tudtuk megtalálni. Nagy segítségünkre volt Gerevich László: A budai vár feltárása (Bp. 1966) című könyve. 2012 nyarának végére készült el a néhai budai vár összes épületét tartalmazó modell. Ezt követően kezdődhetett az épületek textúrázása.

Folyamatosan egyre nehezebbé vált a munka, asztali számítógépeink már nem tudták egyben betöltve kezelni modellünket hatalmas mérete miatt. Élveztük munkánkat! A modell látványossága innentől kezdve napról napra ugrásszerűen fejlődött. Miután minden összeállt, rendereltük az egész videót. Ehhez renderfarmot vettünk igénybe, mert a modell hatalmas mérete miatt egy nagy teljesítményű számítógépen való renderelés közel 14 évig tartana.

Filmünk történelmi kutatásokra épül. Mivel az adott korról nem maradtak ránk pontos források, így nehéz volt mérlegelni, hogy melyik leírást vegyük alapul. A jövőben évente szeretnénk egy újított verzióval előállni" - írják a készítők honlapjukon.

 Rövid snitt az animációból >>

A teljes cikk, további fotókkal a forrásoldalon látható

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások