épületek cikk exkluzív Pécs János utca FAITIG-Építész Stúdió Bt. 10 lakás Faitig Attila

Pécs építészeti arculatának kortárs formálói II.

Műemléki környezetben, fiatalosan


iStvan | 2018. július 8.
     
Pécs, János u.13. alatti épület bővítése

A Faitig Építész Stúdió pécsi tervezési munkáit bemutató sorozatunk 2. állomásához érkeztünk.
Aki esetleg nem szeretné kihagyni az első stációt, lapozzon vissza a Pécs építészeti arculatának kortárs formálói I. cikkhez, ahol egy hét rendeltetési egységet magában foglaló pécsi épületet mutattunk be.

Második kiválasztott helyszínünk Pécs, János u.13., ahol 2017-ben adták át a 10 tervezett lakást magába foglaló, műemléki védelem alatt álló, átalakított és bővített épületet.
Az épületegyüttes légvonalban körülbelül 300 méterre van a Kisfaludy Sándor utcától.

Előzmény:
A megrendelő, Dr. Mester Viktória 2013 tavaszán adta a megbízást a tervezőnek a több rendeltetési egységet tartalmazó épület megtervezésére. A meglévő többlakásos lakóépületet kívánta átalakítani és felújítani, valamint bővíteni.
A tervezéssel érintett épület II. műemléki bírság kategóriába, a telek északi részén a terepszint alatt elhelyezkedő dzsámi épületének romjai fokozott régészeti védettségbe tartozik. A romok fóliával és földdel takartak.
Az első hitelesnek tekinthető térkép a 17. század végén, Pécs városának a töröktől való visszafoglalása után készült. Az 1687-ben Haüy francia hadmérnök készítette térkép a város háztömbjeit, utcáit ábrázolta. A keleti várfal mögött azonosítható a feltehetően középkori eredetű János utca. A háztömb északi oldalán, közel a Mária utcához egy dzsámit jelölt a felmérő.

A helyszín bemutatása: .
A tervezéssel érintett ingatlan a történelmi belvárosban, a Pécs sétálóutcájától, a Király utcától északra futó János utcában van. A meglévő épület 1967 óta egyedileg védett műemlék, ezért az építési munkálatokat műemléki vizsgálatnak kellett megelőznie.
A tervezést megelőzően készült egy festőrestaurátori szondázó kutatás, amelynek során a helyiségek többségében 19. század második feléből való díszítőfestést tártak fel a restaurátorok.
A meglévő romantikus homlokzatú lakóépület az utcafronton zártsorú beépítéssel, a keleti oldalhatár mentén beforduló nyaktaggal, pince, földszint, emelet szintszámmal készült.
A „ráncfelvarrásos bővítéssel kezelt” lakóépületet és az új épülettömeget is az utcafront felől, a déli telekhatár nyugati oldalán kialakított kapualjon keresztül lehet megközelíteni.

Tervezési alapkoncepció:
A Megbízó tervezési programja alapján az átalakítással a műemléki védettség alatt álló épület étalakítását és bővítését célozták meg a mai kor igényeinek megfelelő funkcionális elrendezéssel. Úgy, hogy annak falai, térelhatároló szerkezetei ne, vagy csak minimális mértékben változzanak, ezzel is racionalizálva a gazdasági, beruházási mutatókat.
Módosítás csak az épület udvari szárnyának folyosóról nyíló helyiségei esetében történt (lásd alaprajzok). A felújítás során az utcafronti helyiségkiosztás nem változott. A helyiségek díszítő festése a lépcsőház freskóinak (lásd fotók) kivételével gipszkarton előtétfalas eltakarással voltak megvédhetők.
Az építési programban a meglévő épület felújítása mellett bővítés is szerepel. A tervezési koncepcióban meghatározták, hogy a bővítmény annak letisztult homlokzati megjelenésével különüljön el a meglévő épülettől.
A bővítményi traktusba új lépcsőház is került. A lépcsőházi fordulóból a két épületrész összeköttetését az emeleten és tetőtéri szinten egy kis közlekedő híd biztosítja. Ezen a „mini szerkezeti köldökzsinóron” keresztül a meglévő épület nyaktagjának északi, emeleti lakása és tetőtéri lakása is megközelíthető. A bővítményben annak földszintjén és emeletén egy-egy nappalis, két hálószobás, étkezőkonyhás lakást, valamint egy-egy nappalis, egy hálószobás, étkezőkonyhás lakást, a tetőtérben pedig egy nagy tetőterasszal rendelkező, két hálószobás, nappalis, étkezőkonyhás lakást helyeztek el. A meglévő épületrész tetőterében egy közlekedő folyosóról nyíló gépészeti tér, valamint egy háromszobás lakás található.

A tervezett szárny udvari, nyugati homlokzati falának folytatásában újraépítettek egy támfalat, vasbeton szögtámfalas megoldással. A szögtámfal előtt az előtétfal, a régészeti kívánalmaknak eleget téve, a korábban említett dzsámi köveinek újrafelhasználásával készült.

Anyaghasználat:

  • Lábazat: Fehér színű, fagyálló homlokzatvakolat
  • Nyugati (udvari) homlokzat: Fehér színű homlokzatvakolat
  • Keleti (utcafronti) homlokzat: Bontott, szeletelt téglaburkolat
  • Nyílászárók: Fa tok- és szárnyszerkezetű, barna színű felületképzéssel
  • Nyílászárók keretezése: Lindab acéllemez, vörösréz színben
  • Héjalás: Lindab acéllemez, fehér színben
  • Támfal, előtétfal: Vasbeton szögtámfal előtti terméskő burkolat a dzsámi kőanyagából

Megrendelő: Dr. Mester Viktória
Építész tervező: Faitig Attila (FAITIG-Építész Stúdió Bt.)
Építész munkatársak: Kollár Levente
Generál kivitelező:
- Első építési ütem: Branau Kft.
- Második építési ütem: SicherBau Kft.
Statika: Novákné Nagy Erika, NOVÉP Bt.
Fotók: Végh Gábor, Doml'art photography

Attilára jellemző, hogy igyekszik egységes, összefogott keretbe foglalni a megbízás tárgyát képező épületet. S ezt a keretezést nem titkoltan a nyílászáróknál kezdi :). (a szerk.)

A szerző legújabb cikkei:
Pécs építészeti arculatának kortárs formálói V.
Pécs építészeti arculatának kortárs formálói IV.
Decode – The Space for ARThitecture
Újra élettel telhet meg az elhanyagolt bányászfürdő épülete Komlón
Pécs építészeti arculatának kortárs formálói III.
Pécs építészeti arculatának kortárs formálói I.
ICOMOS-díj, 2018.
Goodsten – Autókereskedésből fagylaltozó
Úszó szigetváros
Pályázat panziók fejlesztésére
Könnyen összeszerelhető kabinos menedékház
Nővérszálló új köntösben



Kérjük értékelje a cikket:    -2:   -1:   1:   2:      Összesen: 108 (56 szavazatból)